Hírek

Rendőrök a gyermekek biztonságért


A Csongrád megyei iskolákban ma elkezdődött az oktatás. A rendőrök a polgárőrökkel közösen jelen vannak az iskolák környékén, ahol elsősorban forgalomirányítással segítik a közlekedést és a gyerekek biztonságos eljutását a tanintézményekbe.

A Csongrád Megyei középiskolákban idén is folytatódik az Iskola Rendőre program, valamint a középiskolákban a „Sokkoló” elnevezésű projekt. A „diszkóbalesetek“ megelőzése érdekében előadássorozatot tartunk. Megtörtént, halálos balesetek helyszínén készített felvételek bemutatásával hívjuk fel a hallgatóság figyelmét a korosztályukra jellemző baleseti veszélyforrásokra.

A Sulimoped Programban megyénkben 30 nyolcadik osztályos gyermeknek nyílik lehetősége elektronikus oktatási módszerrel (e-learning), térítésmentesen, AM kategóriás képzésben és vizsgán részt venni. Ők a tanévzáró ünnepség keretében kaphatják életük első vezetői engedélyét moped kategóriában.

Ismét csatlakozunk az Európai Autómentes Naphoz szeptember 19-20. között.  A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta kiemelt figyelmet fordít a térségben élő fiatalok biztonságának megteremtésére.

Az óvodás korosztály számára folytatódik az országos Ovi-zsaru program, ami a nagycsoportosok biztonságra nevelő programja a két kézbáb, Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi aktív közreműködésével.

Az általános iskolások számára a megújult DADA program mellett folytatódik a TiniKék prevenciós előadássorozat, mely az intézmények által igényelt bűnmegelőzési témájú rendhagyó osztályfőnöki órák mellett, a szülőknek és a pedagógusoknak is szakmai segítséget nyújt.

A középiskolások biztonságát egyrészt az idén megújuló ELLEN-SZER program biztosítja, másrészt folytatódik a 2013-as tanévben elindult, az intézmények által igen kedvezően fogadott és támogatott “Iskolai bűnmegelőzési tanácsadói” hálózat tevékenysége, újabb kollégák kiképzésével. A “Lépésről-lépesre együtt a biztonságért” prevenciós kiállítással a fiatalok áldozattá válását igyekszik a rendőrség megelőzni, a legfontosabb bűnmegelőzési témaköröket a vizualitás, a humor eszközével feldolgozva. A bemutatót – a hozzá kapcsolódó komplex bűn- és baleset-megelőzési projektekkel együtt – eddig már több mint százezren látták.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve az első félévben két bűnmegelőzési témájú kurzust indít szeptemberben. Drogprevenció témában huszonnégy órában, tizenkét alkalommal vehetnek részt előadásokon a Juhász Gyula Pedagógusképző kar hallgatói. Az SZTE BTK hallgatói 20 órás, 10 alkalmas, „Fiatalok biztonsága – jövőnk záloga” bűnmegelőzési műhelymunkába kapcsolódhatnak be. A kurzusok már másfél évtizede indulnak az egyetemmel együttműködésben annak érdekében, hogy a fiatalokkal majdan foglakozó szakemberek kellő időben, célzottan kidolgozott tematika alapján megkaphassák a legfontosabb prevenciós ismereteket.

Rendőrök segítik reggelenként az iskolába jutást. Fotó: police.hu

A hónap közepétől komplex prevenciós társasjáték – Lépésről lépésre a biztonságért címmel – segíti a diákok, családok bűn-, és balesetmegelőzési ismereteinek elmélyítését. A szórakoztató, foglalkoztató program játékos módon igyekszik a legalapvetőbb ismereteket, tudást rögzíteni, rendszerezni.

CSMRFK