Hírek

A piacon estek egymásnak


Egy korábbi gépjármű adás-vétel kapcsán szóváltásba keveredett egy helybéli férfival S. Gyula tegnap reggel 7 óra körül a csongrádi piacon. S. Gyula az autót visszakövetelte, aminek a sértett nem tett eleget. Ekkor S. Gyula egy vascsővel fenyegette meg a férfit. A támadást egy ott lévő másik árus, D. N. K. akadályozta meg.

Egy órával később S. Gyula ismét visszament a piacra társával M. Józseffel, aki egy bárdot vitt magával. Csak D. N. K.-t találták ott, ezért ráborították az árusító asztalt és felszólították, hogy hívja vissza társát. M. József közben kiejtette a kezéből a bárdot, amitől egy ott lévő vásárló megsérült.

A piaci hajsza szereplői és a rendőrök. Fotó: police.hu

D. N. K. egy csőfogót magához véve megfutamította a két férfit. M. Józsefet utolérte, majd a csőfogóval a hátán és a fején megütötte, aki ettől összeesett. S. Gyulát is megpróbálta megütni, de őt nem érte el.

A Csongrádi Rendőrkapitányság járőrei mind a három férfit elfogták és előállították. S. Gyula és M. József ellen felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének, míg D. N. K. román állampolgárságú férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztést tett az ügyészségnek, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a terheltek előzetes letartóztatására.

MH-CSMRFK