Makó

Jól keres a makói polgármester és alpolgármester


Bár négy év alatt változatlan maradt, Buzás Péter polgármester ebben a választási ciklusban havonta bruttó 521 ezer 775 forint fizetést kapott, illetve kap a választásig. A polgármester fizetését a jelenlegi testület 2010. október 15-i alakuló ülésén határozta meg. A polgármester havi 156 ezer 530 forintos költségátalányáról, mely fizetése 30 százaléka a következő, október 27-i ülésen döntöttek. Buzás Péter bruttó jövedelme így havi 678 ezer 305 forint.

Szintén az alakuló ülésen határozták meg az akkor alpolgármesterré választott Marosvári Attila fizetését is, mégpedig úgy, hogy neki havi bruttó 495 ezer 600 forintot szavaztak meg. Az alpolgármester is igényt tartott költségátalányra, neki szintén a következő ülésen szavazták meg jövedelme 20 százalékát, azaz havi 99 ezer 120 forintot. Ez összesen havi 594 ezer 720 forintot jelent.
A polgármester és az alpolgármester jövedelmét egyébként a testület nem hasraütéssel állípította meg, hiszen annak mértékét törvény szabályozza.

Marosvári Attilát egyébként tavaly decemberig a Makó-Térségi Víziközmű Kft-től felügyelő bizottsági elnökként havi 72 ezer forint tiszteletdíj is megillette. Buzás Péter a megyei közgyűlés tagjaként onnét havonta 100 ezer 490 forintot is kap.
A polgármester és alpolgármester a várostól kapott fizetése egyébként 2010 óta nem emelkedett, ráadásul a képviselő-testület jutalmakat sem szavazott meg egyikőjüknek sem.