Makó

Makói kampánynyitó napelemekkel és offshore vitával


Korom András – Makó

A makói képviselő-testület június 25-i rendes ülésén döntött arról, hogy pályázatot nyújt be a Környezet és Energia Operatív programhoz úgynevezett fotovoltaikus rendszerek kialakítása Makón címmel. Ez érdemben azt jelenti, hogy a város napelemeket szereltetne – a költséghatékonyabb áramellátás érdekében – a Kálvin téri bölcsőde, a Hold utcai óvoda és az ENI Idősek Otthona épületeire. A pályázatban minderre 48 millió forintot céloztak meg.

A Buzás Péter által előterjesztett javaslat elfogadása után, július 2-án ült össze a Siket István elnökletével működő ügyrendi, pénzügyi, közbeszerzési és tulajdonosi bizottság, mely arról döntött, hogy ez ügyben, mintegy 37 millió forint értékben hirdetmény közzététele nélküli, azaz zárt, feltételes közbeszerzési eljárást indít a munkálatok elvégzésére. A pályázatra három céget hívott meg, a szigethalmi Newergies Kft-t, a budapesti SolarSide Kft-t valamint a váci Hévíznet Kft. Annak ellenére, hogy Makón több szolgáltató is foglalkozik napelemek szerelésével és karbantartásával, közülük egy sem szerepel a listán, így azok nem is tehetnek ajánlatot.

A pályázatot  az önkormányzat megbízásából külsős cég, a budapesti székhelyű Vanessia Magyarország Pályázatkészítő és Projektmenedzsment Kft-nek kell benyújtani, de egy debreceni lakásban található telephelyére címezve. A Vanessia fő tulajdonosa – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium cégnyilvántartása szerint – (s emiatt írta meg Buzás Péternek címzett, nyílt levelét tegnap Weszely Tamás, a Jobb Makóért Egyesület elnöke) – az offshore paradicsomnak számító Ciprusban, egészen pontosan Nicosiában bejegyzett Lavsa Consultants Ltd.

A cégnyilvántartásban szereplő adatok egyik érdekessége, hogy a Vanessiának ugyan Budapesten van a székhelye, ám csak egyetlen bankszámláját nyitottak 2012-ben a fővárosban, a többi négy ugyanabban a szegedi bankfiókban van 2011 óta.  
A Lavsa Consultants Ltd, azaz magyar cégforma szerint kft. tulajdonosi összetétele azonban nem szerepel a magyar cégbíróság nyilvántartásában. A ciprusi cégnek honlapját sem találtuk. Csak arra leltünk, hogy a céget a Ciprusi Köztársaság Ipari és Kereskedelmi Kamarája tartja nyilván, de annak honlapján sem a névre, sem a nyilvántartási számra rákeresve nem adott ki találatot. (Ezért levelet írtunk nekik.Ha válaszolnak, közzétesszük a kapott adatokat.)

– Szomorú, hogy egyetlen makói, szolártechnológiával foglalkozó vállalkozást sem hívtak meg a zárt közbeszerzési eljárásra – mondta hírportálunknak Puszta Sándor, a Puszta-Tel Kft. tulajdonosa. –  Itt vagyunk, helyben vagyunk, oktatjuk is a technológiával kapcsolatos ismereteket, országos tanfolyamokat szervezünk, a szakmunkásképző tanárait is képezzük a napelemes technológia oktatására. És meg sem hívtak bennünket erre a pályázatra.

Puszta Sándor hozzátette, a három intézmény napelemekkel való ellátása nem jelentett volna számukra megfeszített munkát, hiszen ezeknél sokkal nagyobbat építettek már több helyszínen, így  Szegeden, Tápén és Földeákon is.

Markánsabban fogalmazott Fruzsa Sándor, a szintén makói székhelyű CSF-ELECTRIC Kft. egyik tulajdonosa, aki szerint eléggé durva ez a helyzet. – Miért nem lehet a makói térséget, kistérséget segíteni azzal, hogy helyi vállalkozóknak is lehetőséget ad a város? És teljesen mindegy, hogy ez ügyben a Puszta Sanyinak, vagy nekünk vagy bárkinek? Nem értem, hogy miért nem kapunk lehetőséget sem? Nem tudom, hogy kinek jó az, hogy nehogy a makóiaknak jobb legyen? Fogalmam sincs, hogy mi motiválta a a polgármester urat erre a döntésre, úgy látszik, hogy nem érdeke, hogy a makói vállalkozók előrébb jussanak – mondta.

Napelem tábla szerelés valahol Magyarországon. Makón nem a makóiaknak áll a zászló.

– Tudomásom szerint nem tudtunk felderíteni a megfelelő referenciával rendelkező makói céget, ezért nem hívtunk egyet sem a pályázatra – mondta hírportálunknak Siket István, a pályázat kiírásáról döntő ügyrendi, pénzügyi, közbeszerzési és tulajdonosi bizottság elnöke. Arra a kérdésünkre, hogy miért bízták a pályázat lebonyolítását éppen a Vanessia Kft-re, azt mondta, hogy a beérkező pályázatokat szakmailag kell felülbírálni, ezt végzi a cég. Arról azonban nem tudott, hogy a makói önkormányzat és a Vanessia között létezne ezzel kapcsolatos szerződés.

– Szerződésünk nyilvánvalóan lesz velük, ha ennek a megbízásnak eleget tesznek – tette hozzá a bizottság elnöke.
Siket István újabb kérdésünkre elmondta, nem tud arról, hogy a Vanessia fő tulajdonosa egy Ciprusban bejegyzett offshore cég lenne. Azt azonban nyomatékosította, hogy a Vanessia a makói napelemes pályázatokban semmilyen döntési helyzetben nincs, csak szakmai véleményt nyilvánít.

 – Hogy ezt a szakvéleményt milyen összegért adja, azt nem tudom megmondani, az általam vezetett bizottságnak erre nem terjed ki a hatásköre – tette hozzá Siket István.

A Vanessia Kft. honlapja szerint egyébként pályázati tanácsadással is foglalkozik, s mint azt Sturcz Annamáriától, a cég Észak-Alföldi regionális ügyvezetőjétől telefonon megtudtuk, a makói pályázaton sem energetikai, hanem  a pályázattal kapcsolatos  szakvéleményeket adnak majd. Az ügyvezetőnek írásban is intéztünk kérdéseket. Ezekre holnapra ígért választ.

Mindezek ismeretében az üggyel kapcsolatban kérdéseket tettük fel a makói városháza sajtócímére küldött emailünkben Buzás Péter polgármesternek is:

1. Miért a Vanessia Kft. bonyolítja a három önkormányzati intézmény napelemes pályázatát?
2. Tud-e róla a város, hogy a cég fő tulajdonosa tényleg egy nicosiai offshore cég? S ha igen, ismeri-e a valódi tulajdonosokat?
3. Miért nem hívtak meg a feltételes pályázatra egy makói, ezzel foglalkozó céget sem, azaz miért nem kaptak esélyt sem a nyertésre, annak ellenére, hogy a polgármester több nyilvános fórumon is hangoztatta, hogy milyen vállalkozóbarát a város?
4. Mikor kötött vagy köt megbízási vagy bármilyen szerződést a makói önkormányzat a Vanessia Kft-vel a szolár pályázat szakmai véleményezésére?
5. A szerződés szerint a cég ezért mennyit kap majd, ha a város megnyeri a pályázatot?

Buzás Pétert hiába kérdeztük.

A makói polgármesternek egyébként egy nappal korábban azt is felajánlottuk, hogy ha reagálni szeretne Weszely Tamás hozzá írt nyílt levelére, azt közüljük. Ajánlatunkra azonban a megszabott határidőig nem érkezett válasz, ahogy ma feltett kérdéseinkre sem.