Makó

Imádják a gyerekek a makói színjátszó tábort


Bojtor Boglárka – Makó

Idén rendezték meg a második Kocsis György színjátszótábort Makón, mely három éve szerepel a gyerekek nyári kívánságlistáján. Ilyenkor egy hét alatt rengeteget fejlődnek a jelentkezők. Vasárnap még az ismerkedésé volt, de pénteken már kerek egész előadást állítanak a színpadra.

– Teljesen más a gyerekekkel foglalkozni, mint a felnőttekkel. Velük közösen alkotunk, és fontos, hogy egy hullámhosszra kerüljünk – mesélte Rédei Roland, a Szegedi Nemzeti Színház színésze és a tábor idősebb tagjaival foglalkozik. – Fontos, hogy egyszerűbben fogalmazzunk nekik, de mégis szakmainak kell maradni és játszani egyben.

Ha a gyerekek sok feladatot kapnak, elfoglalják magukat, de ha türelmesnek kell lenni, nehezebb számukra egy helyben maradni. Az oktatók szerint a balettos múlt miatt többeknek ez utóbbi sem okoz nagy nehézséget. A darabok tanulása mellett szituációs játékokkal várják naponta őket. Múltkor egy házibulit kellett eljátszani, ahol valami gikszer történik. A sztori vége azonban nyitott maradt így a csoportok találják ki merre viszik annak végét.

Helyzetgyakorlatban a gyerekek. Sok dologból áll össze a színészmesterség.

– A gyerekek lelkesek, helyesek és őszinték – mondta Szilágyi Annamária, a Szegedi Nemzeti Színház színésznője. – Mivel én a kisebbekkel foglalkozom, a fegyelemmel néha gondok vannak, de ennek ellenére ügyesek és képességeikhez mérten mindent megtesznek.

– A tábor egyre népszerűbb, és nagyon örülök annak is, hogy nem csak balettosok jöttek – tette hozzá Varga József, aki most a színészpalánták és a koreográfiák szinkronba hozásával foglalkozik. – Külön tetszik, hogy végre van köztük hat-hét rosszcsont fiú. Ez nekem szokatlan, de nagyon  elégedett vagyok velük is.

A kisebb csoport a Diótörő és az egérkirály című musicalből adja elő az Egerek és babák harcát. A nagyobbak egy tibeti mesejátékból, Kabule kincsét mutatják majd be pénteken.
– Életemben először vagyok itt, de nagyon megtetszett – mesélte Görbe Csilla. – Balettozok, és anyukám mondta, hogy jöjjek ebbe a táborba is, én pedig beleegyeztem. Szeretek énekelni és szöveget mondani. Karácsonykor  egér voltam abban a darabban, amit előadtunk. Most a baba szerepben leszek, ami nagyon szép, és a zene is lágy lesz.

Szövegtanulástra is szükség van.

– Józsi bácsi mondta, hogy jó színészeket hívott, és sokat lehet tőlük tanulni – mondta Prágai Maja. – A legjobban azt szeretem, amikor kisebb csoportokban improvizálunk. A jövőben táncos szeretnék lenni, és mivel sokszor fellépünk már lámpalázas sem vagyok.

– Nagyon szeretek eljátszani más embereket, most a tanév végén döntöttem el, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban szeretnék majd továbbtanulni, ha elballagtam – árulta el Borka Zsombor. – Szerintem a tábor vezetői is támogatnak majd ebben. A héten sok új dolgot tanulhatok, amit majd Szentesen is hasznosíthatok – tette hozzá Zsombi, aki az idei tábort élvezi legjobban, hiszen már eldőlt benne, hogy a színészkedéssel komoly céljai vannak.

További képeink: