Hírek

Barack volt a meglepi a Kálvin téri napon


Bojtor Boglárka – Makó

A programok kettőkor kezdődtek a templomkertben. Minden érkező vendéget görögdinnye szelettel fogadtak, így gondoskodva a folyadékpótlásról is. Szerencsére az idő is a szervezők mellé állt, kellemes nyári meleg volt egész nap. Délután zenélt a Haramia együttes és bemutatkozott a Budo Klub is. Majd a Beton Pillangók tartottak fergeteges előadást és nevettették meg a közönséget. Ők nem táncművészek, de szívvel-lélekkel teszik, amit kell, ezzel csalva mosolyt az arcokra. Műsoruk után többen gratuláltak nekik.
Kora este Buzás Péter, polgármester, és Toldi János települési képviselő köszöntötte a városrész lakóit.

Toldi János települési képviselő köszöntője

– Az elmúlt ciklusban elláttak munkával, és remélem, hogy a jövőben is segítünk egymáson – mondta Toldi János. – Annak örülnék, ha szépen és kellemesen búcsúznánk el ettől az időszaktól és bizakodva várnánk a következőt. A mai nap a gyümölcsökről is szól, dinnyével fogadtunk mindenkit és most nektarinnal szeretnénk kedveskedni – folytatta.

A legkisebbek az ugrálóvárnak örültek a legjobban.

Buzás Péter mondandójában a városrészi napok történetéről mesélt. Kiemelte, hogy örül annak, hogy ezeket a képviselők nem kérésre csinálják. Bízik benne, hogy ezeket évről-évre megrendezik majd, hiszen nem cél a politika bélyegét rányomni a rendezvényekre.

Farkas Éva polgármesterjelölt is megtapsolta a műsort.

Ezt követte a Defekt Duó koncertje, este pedig utcabállal zárják ezt a tartalmas napot.

Képeink a városrész napról: