Hírek

Jogosítvány nélkül százzal is menekült a rendőrök elől – videóval


A Szegedi Rendőrkapitányság Újszegedi Rendőrőrsének körzeti megbízottai még augusztus 5-én 20 órakor figyeltek fel egy Mercedes típusú személygépkocsira és az azt vezető 18 éves fiatalemberre Szegeden a Fürj és a Szőri utca kereszteződésében. A járőrök tudták, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ezért utána fordultak. Megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával jelezték neki, hogy álljon meg. K. C. J. erre inkább gázt adott. A rendőrök az autó hangosbeszélőjén is megállásra szólították fel, de a sofőr erre még inkább nyomta a gázt. A Bertalan hídon jóval 100 kilométer/óra feletti sebességgel száguldott át.

Az újszegedi körzeti megbízottak rádión kértek segítséget a többi szegedi járőrtől. A 18 éves fiatalembert végül 10 percen belül az Algyői úti benzinkúton feltartóztatták a belvárosi és a tarjánvárosi rendőrök.

A férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, valamint két járművezetéstől eltiltás szabálysértés intézkedés volt érvényben vele szemben. Ellene ezek, valamint jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt eljárás indult. Meghallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették.

+++

A Szegedi Járásbíróság – gyorsított szabálysértési eljárásban – járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt K. C. J.-vel szemben jogerősen 250 ezer forint pénzbírságot szabott ki, valamint őt egy évre a közúti járművezetéstől eltiltotta.

MH-CSMRFK