Hírek

Elütötte és nem nyújtott segítséget


Segítségnyújtás elmulasztása vétsége elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított bűnügyi eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján augusztus 5-én 14 óra 45 perckor egy ismeretlen személy az általa vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú, bézs színű Dacia típusú személyautóval közlekedett Szegeden a Tisza Lajos körúton, az Árvízi emlékmű irányából az Aradi Vértanuk tere felé. A Dacia-t vezető ismeretlen személy egy azonos irányba közlekedő kerékpáros előzésébe kezdett, mely során – vélhetően a megfelelő oldaltávolság be nem tartása miatt – autójával érintőlegesen nekiütközött. A baleset során a kerékpáros elesett és nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.

A balesetet követően az ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi vezetője a tőle elvárható segítségnyújtás és adatainak hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott, a sérült részére a járókelők nyújtottak segítséget.

A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesettel vagy az ismeretlen személlyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

MH-CSMRFK