Hírek

Alkotóműhelyet szeretnének a MakóiFotóbarátok


Bojtor Boglárka – Makó

– Mindig hiányoltam egy hasonló közösséget Makón, hiszen több városban már működik hasonló. Tudomásom szerint körülbelül húsz évvel ezelőtt működött egy ilyen csoport itt, ami aztán felbomlott- mondta Sipos István, a Makói FotóBarátok alapítója. – Egy főről tudok, aki a korábbi munkában is részt vett. Ő Martini János, aki most Csongrádon él, de lelkes és sok mindenre nyitott. Büszkén vállalja makói származását – mesélte.

A csoport tavaly februárban alakult a legismertebb közösségi oldalon, ekkor még 5-6 taggal. Azóta ez a szám százhatra emelkedett. Bárki beléphet, aki ambíciót érez a fotókészítés iránt. A cél mindig is a tanulás volt, ezért az aktív tagok, akik főként hobbiból fényképeznek, havonta összeülnek valahol. Ezeknek a találkozóknak a helyszíne általában a Hagymaház Kávézó vagy a Borház. A programok közül a csapatépítés sem maradhat ki, szoktak főzőcskézni, de voltak már tiszai hajókiránduláson is. István külön kiemelte Kurucsai Zoltánt, akit a csapat motorjának nevezett. Vele együtt szokták szervezni a programokat. A FotóBarátok legfiatalabb tagja tizennégy, a legidősebb pedig hatvan év körül van. A nagy korkülönbség ellenére is megértik egymást, hiszen a közös hobbi a kapocs köztük. Az idei a közösség első kiállítása, de jövőre is terveznek hasonlót, ami már tematika köré fog csoportosulni. Sajnos volt, akinek nem gyűjtött elég önbizalmat, hogy megmutassa alkotását a nyilvánosságnak, de ez jövőre biztosan változik majd az idei sikernek köszönhetően.

Nem csak kiállítást rendeztek, de hagyományt is folytatnak.

Naszradi Andrásnak, Kis Lajosnak és Cservölgyi Zsófinak is volt már önálló kiállítása. Az összes tagnak megvan a kedvenc témaköre, amit imád fotózni. Nekem a régi kastélyok a gyengéim, amivel már másokat is megfertőztem – mondta viccesen István. – Bennünket a pillanat varázsa fog meg, szeretnénk a látványt megörökíteni és megmutatni másoknak azt, ami rövid idő múlva már lehet, hogy eltűnik vagy teljesen más – mesélte.

Beszélgetésünk során azt is megtudtam, hogy egy jó képhez nem szükséges a legmodernebb technika. Az érzék a legfontosabb, majd a tudás és ezt követik az eszközök. Még mindig van, aki a filmekben látható fadobozos fényképezőgéppel készíti el élete leggyönyörűbb képeit.

A Makói FotóBarátok célja a jövőben persze a tagok számának gyarapítása, ezzel párhuzamosan a vállalkozó kedvű fiatalok segítése és fáradoznak egy komoly alkotóműhely létrehozásán is.