Makó

Balra kanyarodott a makói körforgalomba a fáradt sofőr


A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as autópálya alosztály járőre észlelete tegnap 5 óra 10 perckor, hogy egy grúz autóbusz balra kanyarodott be egy körforgalomba Makónál. A rendőrök megállították a járművet, majd a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség munkatársainak bevonásával ellenőrizték a Franciaországba tartó járat tachográf korongjait.

Megállapították, hogy a két sofőr július 23-a óta folyamatosan vezet, a jogszabályok által előírt vezetési és pihenőidőt nem tartották meg. Az autóbuszon 23 gyermek és 17 felnőtt utazott.

A rendőrök 24 órás pihenőt rendeltek el a sofőröknek. Addig az utasok elhelyezéséről a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gondoskodott. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 1 millió 300 ezer forint közigazgatási bírságot szabott ki a sofőrökre.

MH-CSMRFK