Hírek

29 milliárd forintos program indul a legszegényebbek támogatására


Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)parlamenti államtitkára kedden  jelentette be, hogy június 30-án lezárult a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program társadalmi egyeztetése, és várhatóan a jövő év elején kiírhatják az első pályázatokat.

A társadalmi egyeztetésen félszáz szervezet, önkormányzat mondta el a véleményét, és ezek jó részét be is építették a programba – közölte. Az államtitkár nagyon fontosnak nevezte, hogy az operatív programot azon társadalmi szervezetek bevonásával véglegesítették, amelyek eddig is fontos szerepet vállaltak a legszegényebbek megsegítésében, és sok tapasztalatot gyűjtöttek.
Rétvári Bence jelezte: a program 85 százalékban uniós és 15 százalékban hazai forrásból gazdálkodik majd, és elsősorban természetbeni juttatásokkal – élelmiszerekkel, alapvető fogyasztási cikkekkel – segít a rászorulóknak.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, a program egyik célcsoportja a szegény családban élő, háromévesnél fiatalabb gyermekek, de szeretnék, ha ki tudnák terjeszteni a programot az összes olyan fiatalra, aki hátrányos helyzetű családban nevelkedik, mivel felmérések alapján tudható, hogy a 18 évesnél fiatalabbak 9-10 százaléka nem jut rendszeresen élelemhez.

MTI Fotó Bruzák Noémi


A program a hajléktalanoknak és a rendkívül szegény időseknek is segíteni akar.

Az államtitkár ismertette: a támogatás összege 29,1 milliárd forint, az elosztás során pedig azokra a szervezetekre szeretnének támaszkodni, amelyeknek gazdag tapasztalatuk van már ezen a területen, tudják, miként lehet felmérni, kik a rászorulók, és módszerük is van ahhoz, hogy a leghatékonyabban segíthessenek.
Nem kizárólag élelmiszercsomagokkal fognak segíteni a rászorulókon, hanem ezt minden esetben kiegészíti életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás is, “ami segít a nyomor ördögi körének megtörésében”.

MH-MTI