Hírek

Száznál is többen versenyeztek a Hagymatikum sportnapján – képekkel


Bojtor Boglárka – Makó

A versenyszámokra a csapatok, és az egyéni versenyzők nevezése már tegnap lezárult. Ennek ellenére, aki ma délelőtt kapott kedvet, még egy-két sportágban játszhatott. A Hagymatikum sportnapjain van egy kemény mag, amely azokat jelenti, akik mindig jelentkeznek. Ezen túl mindig vannak új jelentkezők is.

Ma  délelőtt körülbelül 110-120-an sportoltak együtt strandfociban, strandröplabdában, streetballban, lábtengóban és a sokak szerint a legizgalmasabb, a büntető és hárompontos dobóversenyben, amire egyénileg nevezhettek a versenyzők.

A különböző versenyek eredményét délután hirdették ki Első helyezett lett lábtengóban az id. Rudisch FerencSomodi László párosa, a streetball versenyben a Jam, a strandröplabdában a Múmia járat (Vörös János- Vezsenyi László). A strandfoci győztese a Bravo Team, a büntető dobó versenyt Sáfár Péter, míg a hárompontos dobó versenyt Szirbik Bence nyerte.

Az első helyezettek fürdőbelépőt és szauna jegyet, a második fürdőbelépőt, és a bronzérmesek pedig szauna jegyet kapnak ajándékba. Ezek mellett érmet, és oklevelet is vihetnek haza. A délután folyamán zenés kívánságműsorral szórakoztatják majd a fürdőzőket a nyeremények átadása előtt, és után is.

A nevezők közt, akár csak a fürdőzők körében több külföldi is volt. Ezért akik a pálya széléről szurkoltak, nemzetközi meccseket is végignézhettek. Aki pedig pihenéssel akarta tölteni a mai napot, a medencékben relaxált vagy a napozóágyakban, esetleg kipróbálhatta a thai masszázst. A Hagymatikum nyári programjai között szerepel még egy sportnap, a negyedik, amit augusztus 23-án rendeznek majd.

További képeink a sportnapról: