Hírek

Lázár János újabb feladatai


A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló június 6-ai rendelet és hozzá kapcsolódóan más kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály több miniszterre és állami szervre (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vonatkozóan tartalmaz részletszabályokat.

A rendelet értelmében Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, vagyis a Miniszterelnökségért felelős miniszter irányítja. Ugyancsak Lázár János felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért, és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat. Az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében – a rendeletben meghatározott kivétellel – előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat. A postaügyért viselt felelőssége keretében pedig előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat.

A kormányrendelet mellékletének kiegészítésével Lázár János irányítása alá került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is.

MH-MTI