Makó

Kerékpártárolónak használják a mellszobrot a makóiak


Bojtor Boglárka – Makó

Köztudott, hogy biciklis város Makó hiszen a távolságokat nem lehetetlen, viszont kényelmes megtenni két keréken. Éppen ezért a gyógyfürdő rendelésére siető betegek és a fürdőzni vágyók is kerékpárjukra pattanva indulnak el otthonról. Ezzel nem is lenne baj, de a sok bicaj miatt kevésnek bizonyult a Hagymatikum bejárata közelébe a telepített kerékpártárolók száma. Ezért bicajukat sokan csak a falhoz támasztják, vagy a makói Maros-iszapot gyógyiszappá nyilváníttató dr. Batka István egykori makói főorvos szobrához támasztják.

– Tervben van, hogy átrakjuk a tárolókat a hűvösre, és olyan helyre, hogy mindkét oldalról kényelmesen hozzáférhetőek legyenek – mondta hírportálunknak Schneitzer Beáta, a Hagymatikum igazgatój. – Ezen felül mindkét bejárathoz új kerékpártárolókat is  szeretnénk telepíteni, lehetőleg olyanokat, melyekbe minden féle bicikli kényelmesen belefér. Ennek érdekében már egyeztettünk az önkormányzat műszaki osztályával is – mondta.