Hírek

Elporlott a Jobbik apátfalvi szervezete


 

Gyakorlatilag megszöktek a Jobbik apátfalvi alapszervezetének tagjai, miután hiába jelezték egy az országos vezetésnek, hogy alkalmatlannak tartják Tóth Pétert, a párt megyei vezetőjét, a párt leszerepelt az Európa parlamenti választáson, ráadásul az országos vezetés a lakóhelyi politizálást korszerűtlennek ítélte. Pedig jártak rájuk jobb idők is, hiszen a helyi szervezet 2009-ben 12 taggal alakult, a tagság csúcslétszáma nem sokkal később a 22-őt is elérte, s számtalan pártol taggal is gyarapodott. A kilépési hullám oka: süket fülekre találtak a vidékiek panaszai.

A Magyar Narancs szerint nem az apátfalvi szervezet az egyetlen, mely tagsága az utóbbi hónapokban sziklaként porlott el. Pedig a Jobbik az április országgyűlési választáson sikeresen szerepelt Apátfalván. Bár a szavazatok többségét Lázár János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta, ám az apátfalviak a második helyre hozták be helyben dr. Kiss Attila makói állatorvost, a párt jelöltjét, így a szintén a parlamenti posztért az Összefogás színeiben indult indult  Varga Péter polgármester csak a harmadik helyre szorult.

A 2012-es trianoni megemlékezés Apátfalván. Forrás: Jobbik Apátfalva

– 2010 óta folynak azok a dolgok, amelyek miatt most a pártszervezete tagjainak döntőt többsége, velem együtt kilépett a Jobbikból – mondta hírportálunknak Czigeldrom Korom Zoltán, az apátfalvi szervezete utolsó elnöke. Hozzátette: Tóth Péter először azt mondta, hogy miért akarnak belezsólni a szegedi szervezet belügyeibe.

– Ha egy csatár nem eredményes egy focicsapatban, azt hátraküldik a védők közé, s új embert állítanak a helyére. Nos ezt nálunk nem történt meg, 2010 óta változatlan a helyzet, úgyanaz az eredménytelen csatár próbálkozik újra és újra – világított rá a volt elnök a jobbik belső ügyeinek egy részére. Ezért léptünk ki mind a tizenöten – tette hozzá. Czigeldrom Korom Zoltán szerint a Jobbik apátfalvi szervezetében ugyan három tag maradt, ám közülük ketten csak papíron erősítették eddig a szervezetet, a gyakorlatban sosem vettek részt az összejöveteleiken.

A volt elnök is megerősítette, hogy függetlenként dolgoznak tovább, s várják, hogy az országos elnökség lép valamit jelzéseikre.
– Ha nem történik semmi az októberi helyhatósági választásokig, akkor függetlenként indulunk, s állítunk polgármester- és képviselő-jelölteket is – válaszolta a jövőt tudakoló kérdésünkre Czigeldrom Korom Zoltán.

A volt apátfalvi elnök a 2012-es megemlékezésen. Még állt a zászló.
 

Tóth Péter, a párt megyei elnöke nem tudott arról, hogy személye miatt kifogást emeltek volna a Csongrád megyei alapszervezeti tagok, ahogy arról sem, hogy emiatt alapszervezetek szűnnének meg. Szerinte a jelöltállítás sikeresen folyik, a hónap végére el is készül a lista. – Kritika mindig fogalmazódott meg a tagságban, de ez semmiféle zavart nem okoz a munkánkban – írta a Magyar Narancs..



A petíció

„Tisztelt Pártvezetés!

(…) Kimondhatatlanul sokkol és frusztrál minket a választások – különösen az EP-választás – megyei eredménye. Tulajdonképpen örülhetnénk, hogy pártunk országosan a második erő lett – de őszintén elmondjuk, hogy nincs bennünk hurrá-optimizmus. A második helyet annak köszönhetjük, hogy a baloldali erők 3 választási pártba forgácsolták szét erejüket. Együtt szemlélve teljesítményüket, mégiscsak megelőztek minket.

(…) Az országos, 14,76%-os elfogadottságunkhoz képest Szegeden, a ránk leadott 3.991 vokssal, csak 9,79%-ra értékeltek minket. Az MSZP-t ugyanakkor az országosan elért 9,8%-ukkal szemben, 9.755 szavazattal, 23,93%-ra becsülték fel a szegediek. Miért? A politikát közvetítő személyek miatt! Botka László és csapata ennyivel pozitívabb figura saját pártjánál, a választók szemében, míg a mi vezetésünk, Tóth Péterrel az élen, ennyivel negatívabb a Jobbik általános megítélésénél. Ez a megyei vereségünk oka is egyben.

(…) Tudjuk, Tóth Péter magyarázataiban számtalanszor elhangzott már, hogy Szeged »kommunista város«. Mi azt gondoljuk, hogy ez így nem fedi a valóságot. Szeged annyiban »kommunistább« más nagyvárosoknál, amennyiben közkedveltebb figura képviseli a politikáját. Egyébként, ha elfogadjuk a bukott városi és megyei vezetés védekezését, akkor ezzel le is mondtunk a város megszerzéséről. Legalábbis addig, amíg Botka László képviseli Szegeden a baloldalt. Mert a mi eddig eredménytelen helyi vezetésünk nyilvánvalóan nem fogja őt megszorítani a jövőben sem. Egyetlen lehetőségünk van a megerősödésre: a jelenleginél sokkal karizmatikusabb, a köz számára elfogadhatóbb vezetőkön keresztül kommunikálni pártunk politikáját.

(…) Az országos pártvezetés delegáljon megfelelően felkészült embereket Szeged és a megye vezetésébe addig, míg a Jobbik újraszervezését megoldottnak nem tekinthetjük. Egyéni érdek nélküli, nemzetben gondolkodó vezetők irányítsák e testületeket mindaddig, míg a személyi összeférhetetlenség miatt távozott régi bajtársak vissza nem találnak hozzánk, illetve az egyetemi hallgatóság, a szegedi értelmiség és az egyéb, nemzeti szervezetek felé történő nyitás meg nem történik. Ezt követően vissza lehet adni a tényleges önrendelkezést a vércserével újjáélesztett városnak és megyének.

(…) Emberileg semmi problémánk Tóth Péterrel és közvetlen környezetével. A politikai tevékenység viszont csak az eredményekben nyer visszaigazolást, a magyarázatokban soha. (…) Mindezek figyelembevételével, Nemzetünk, Hazánk és a Jobbik előrejutását megsegítendő, kérjük a Párt Országos Vezetését, hogy érdemi, adminisztratív lépéseket tegyen a szegedi és a megyei Jobbik átszervezésére, ütőképessé tételére.

A Hon iránti Szolgálat eszméjétől vezérelve, bajtársi üdvözlettel:

Adjon az Isten szebb jövőt!, Szeged, 2014.06.04., Alapszervezetek képviselői”