Makó

Keresik a legszebb makói konyhakertet


Korom András – Makó

A Saját zöldséget a saját kertből! című Országos programsorozat keretében hirdették meg a Legszebb Konyhakert pályázatot azzal a céllal, hogy minél többen termesszék meg maguknak a konyhakerti növényeiket. Makón a Galamb József szakiskola tanárai indították útjára a programot , melyre összesen 19-en jelentkeztek. Zömük magánszemély, de pályázott a Kassai óvoda és a Galamb saját, Rákosi út melletti tankertje is.

– A Galamb szaktanáraiból álló háromtagú zsűri: Szabó Ildikó és Horváth Anita szaktanárok és énszerdán délután az utolsó három kertben, azaz a Kassai óvodában, a Galamb tankertjében illetve Nagy Sándor Maros-parti telkén jártunk – mondta hírportálunknak Andruskóné Molnár Ibolya szervező. Hozzátette, hogy nem csak most nézék meg a kerteket, de megteszik azt majd a vegetációs időszak végén, azaz augusztus végén, szeptember elején is.

Előnyt jelent a vegyszermentes és ha madárbarát a kert.

– Fontos szempont bírálásnál a kert vegyszermentessége mellett a zöldség és gyümölcs szépsége, a kert ápoltsága valamint madárbarát volta. Azaz külön értékeltük, ha abban madáretető, – itató vagy -odú található – árulta el Andruskóné Molnár Ibolya.  
A bírálóbizottság a betakarítási időszakban nem csak a gyümölcsök, zöldséget küllemét, de annak ízét is értékelni fogja.
A program szeptemberben zárul le, amikor különböző kategóriákban hirdetnek nyerteseket.  Közülük egy fog továbbjutni az országos versenyre.