Makó

Heti Válasz: egy átvilágítás igazolja Lázárék kifogásait


A hetilap szerdán tett közzé a honlapján előzetest a csütörtökön utcára kerülő számából. Emlékeztetnek, hogy az ügyben a két szemben álló fél a Lázár János vezette Miniszterelnökség és a norvég forrás hazai terítését végző konzorcium (Ökotárs Alapítvány, Autonómia Alapítvány, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Kárpátok Alapítvány).

A Heti Válasz a cikkében olvasható, hogy az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus elnevezésű támogatási konstrukciókat egyértelműen azért hozták létre, hogy elősegítsék a társadalmi és gazdasági kohézió megteremtését az európai gazdasági térségben. Ezzel a „mellékessel” kell hozzájárulnia az unióhoz újonnan csatlakozott tagállamok felzárkóztatásához.

Olyannyira közpénzről van tehát szó, hogy a 12 támogatási terület közül kilencnél (energiahatékonyság, kulturális és természeti örökség védelme, népegészségügy, zöldipari innováció, egyebek) magyar kormányszervek közvetítik az „adományokat”, három további terület (köztük a civilszervezetek szponzorálása) esetében a norvégok által megbízott brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) dönt. Utóbbi 2008–2010-ben 1,5 milliárd, 2013–16-ban pedig közel négymilliárd forintnyi civil forrást utal(t) az általa kiválasztott Ökotárs-konzorciumnak szíves szétosztásra.

A Heti Válasz tavaly nyári cikkében egyértelművé tette: a „norvégos” civil pénzek jelentős része Orbán-ellenes szervezetekhez került. Olyanokhoz, amelyek a Soros György-féle nemzetközi emberi jogi hálózat tagjai. Az ő támogatásuk az uniós „pótkasszából” ugyanannyira nonszensz, mint ha a kormánypárti Civil Összefogás Fórumot (CÖF) szponzorálnák a norvégok.

A lap birtokába került a norvég pénzt közvetítő brüsszeli finanszírozási iroda által megbízott Ernst and Young cég jelentéstervezete, amely – mint írták – a 2008–2010-es időszakra vonatkozóan alátámasztja a Miniszterelnökség kifogásait. “S mivel az Ökotárs gyakorlata olyan maradt, amilyen volt (…), az Ernst and Young ítélete ma is érvényes” – állapítja meg a Heti Válasz.

MH-MTI