Hírek

Tűzugrás lett a makói kiállításnyitókból


Oláh Nóra – Makó

Trux Béla író neve valószínűleg elsősorban azok számára cseng ismerősen, akik a lovagkor történeteire fogékonyak, a makói múzeumi kavalkád látogatói közül is inkább ők ültek be az előadásra, bár a kevésbé tájékozott érdeklődők sem csalódhattak. A kétkötetes szerző (A templomos lovag, Akkon ostroma) „A templomosok helye a középkor világában” címmel tartott vetítéses bemutatót. A témakör avatott ismerőjeként végigvezette ezt a képzeletbeli időutazást a templomos lovagrend 1118-es szentföldi  megalakulásától kezdve egészen IV. „Szép” Fülöp francia király (koholt vádakra, vagyonelkobzásokra, kínzásokra és kivégzésekre épített) felszámoló akciójáig. A keresztes lovagokból Hugues de Payns vezetésével  szerveződött társulás tagjai szegénységi fogadalmat tettek, ezt jól szimbolizálja az egy lovon ülő két lovast ábrázoló jelképük is.

Az előadás során – a történelmi háttér bemutatásán túl – részletes ismertetés hangzott el a lovagrend szigorú előírásokkal szabályozott, puritán erkölcsöt követelő életéről, viseleteiről, fegyverzetéről – az érdekes beszámolónak csak az idő, no meg a gyakorlati harci bemutató kezdete szabott határt…

A következő előadás elvontabb, filozofikusabb jellegű volt, és egy másfajta gondolkodásra késztetett. Pálfai Zoltán atya bibliai barangolásra invitálta az érdeklődőket, méghozzá műalkotások segítségével. „Nézelődjünk!”, hangzott a többféleképpen is értelmezhető felhívás – és ezt nemcsak mi tettük, hanem a sorra vett képeken a Krisztus személyét körülvevő tömeg is. A három legnagyobb egyházi ünnepkör – karácsony, húsvét, pünkösd –ihletében született műveken különböző tekintetek, gesztusok kereszttüzében áll Jézus. Ezek fölött talán elsikkadna egy felszínes szemlélő figyelme, holott alaposabban, tudatosabban megnézve-látva  vehető észre igazán, mennyire sorsdöntőek. Az arckifejezések és mozdulatok sokféle érzelmet elárulnak a közönytől a fájdalomig, a rajongástól a gyűlöletig, a tiszta szeretettől az alattomos árulásig. Ezek a beszédes jegyek talán minket is egyfajta mélyebb, a dolgok mögé látó „nézelődésre” késztetnek majd…

Trux Béla (balról) , a templomos lovagok avatott ismerője.

Újabb nézelődési lehetőség a múzeum kiállítóterében is várt minket, ahol Nadobán László szobrait és festőművész lányának, Nórának a képeit csodálhatták meg a művészetkedvelők.

Kettőjük művészete valahol „genetikai gyökerű”. László a szövés hagyományát hozta magával és vitte, fejlesztette tovább. Ez a hivatás szorgalmat, kitartást, pontosságot és alázatot kíván és fejleszt ki művelőjében, ugyanakkor teret ad a kreativitásnak is, az ő esetében például egy jellegzetes dél-alföldi szőttes stílus kialakításának. Aztán a lágy textil után kipróbálta a kő kemény anyagát, s mivel az is engedelmeskedett, megszülethettek a szobrok. Azok a művek, amelyek egyszerre archaikusak és modernek – és ettől kortalanok -, finom részmegmunkálásuk mellett is egységes kompozícióba zártak. Témaválasztásában az élet szeretete és tisztelete áll, hol konkrétabb, hol jelképesebb megfogalmazásban.

További „életműként” a lánya alkotásai dokumentálják ezt a szerves köteléket. Nadobán Nóra tehetsége már nagyon korán megmutatkozott, sőt az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy alkotóereje túlnövi a műkedvelő kereteket. Tavaly vehette át festőművész diplomáját Pécsett, de tanult Londonban is, jelenleg is ott él és tanít.

Most látható festményei (főleg az újabbak) szinte kirobbanóan energikusak, frissek, fényeffektjei és tüzes színei erőteljesen villannak elő szürkés hátterükből. A fiatalos lendület mögötti mélyebb tartalomban hol drámaiság, hol egzotikum, hol irónia fedezhető fel. Minden képének oka, háttértörténete van – a halas sorozatát például a szomszédos halpiac közelsége ihlette (lám, így nemesülhet művészetté a leghétköznapibb közeg is…). A kiállítást Pataki Ferenc Prima-díjas festőművész ajánlotta a nézők figyelmébe.

Az este közeledtével a hangulat a szó átvitt és konkrét értelmében is felforrósodott: a Forgatós Táncegyüttes a tűzugrás tradícióját elevenítette fel egy látványos koreográfiával a múzeum előtti téren. A kereszténység előtti időkből származó hagyomány szerint a június 23-ról 24-re virradó éjszaka a nyári napforduló ünnepe. A Szentivánéj a szerelem, a termékenység és a megtisztulás éjszakája, ekkor örömtüzek lángolnak fel a világ minden táján. A magával ragadó táncba később a körülállók is bekapcsolódtak, s ki óvatosabban, ki merészebben, kettesével-hármasával lendültek át a tűz fölött (vagy mellett).

A bátor civilek is kiprobálták a tűzugrást. Fotó: Forgó Géza

Az elvarázsolt kedélyállapot jellemezte a boszorkányos tárlatvezetést is, amikor zseblámpával a kézben, a csillagfényes ég alatt (más világítóeszköz nem lévén), kicsik és nagyok felfedezhették – vagy újra-felfedezhették – a skanzen különböző múltidéző helyiségeit. A humorral fűszerezett helytörténeti bemutatóval ért véget a Múzeumok Éjszakája – makói módra.