Makó

Hangszercsendélet volt Kürtösi Tomi első győztes rajzán


Oláh Nóra – Makó

– Mióta érzed azt, hogy feltétlenül rajzolnod kell?
– Már óvodásként is szívesen rajzoltam, bár az akkori „művek” szakmai értéke – főleg így visszanézve – igencsak vitatható. Általános iskolában aztán határozottabb lett az ez irányú érdeklődésem, még alsó tagozatos koromban beiratkoztam a Magán Zeneiskola földeáki tagozatának képzőművészeti csoportjába. Az igazi lendületet pedig az első komolyabb megmérettetésem adta: amikor az intézmény a fennállásának 10. jubileumát ünnepelte, részt vettem Makón a helyszíni rajzversenyen. Máig őrzöm a győztes rajzomat, amely egy hangszercsoportot ábrázoló csendélet… Azután is sok versenyen, pályázaton szerepeltem sikerrel, ami ugyancsak megerősítést adott, hogy folytassam az alkotást, képezzem magam. Emlékszem, hogy egyszer még egy gyors, rögtönzött logótervvel is sikerült nyernem.

Tamás, alanya igaziból és a róla készülő portrén.

– Hogyan folytattad tovább?
– Az általános iskola befejezése után Hódmezővásárhelyen, a Kalmár Zsigmond Szakközépiskolában tanultam tovább. Az alkotómunkát itt is volt alkalmam folytatni, hiszen művészeti osztályba jártam, sokat gyakorolhattam Bozsér Zsolt tanár úrnak köszönhetően. Nyaranta a mártélyi szabadiskolában is mélyíthettem a rajztudásomat. Jelenleg Szegeden a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képi ábrázolás szakán végzem az első évet, pillanatnyilag épp a vizsgaidőszak sűrűjében. Itt többek között Szekeres Ferenc és Holler László a tanáraim. Néha visszajárok a földeáki képzőművészeti csoportot meglátogatni, az újabb munkáimat megmutatni, és ha időm engedi, portrékat rajzolok a tagokról. Jelenleg közös kiállításunk is látható a művelődési ház aulájában.

Az egyik felettébb érdekes munkája.

– Milyen témák állnak hozzád közel, és milyen eszközökkel alkotsz szívesen?
– Tanulmányaim során sok portrét, csendéletet, tájrészletet készítek, de számomra a legkülönlegesebb feladat a szem és a kéz ábrázolása, nemcsak tanulmányszerűen, hanem gyakran szimbolikus tartalommal felruházva. Az egyedi, manuális grafika áll hozzám közel, bár igyekszem elsajátítani a Photoshop használatát is. Szeretem a monokróm, egyszínű megoldásokat, szívesen használom a legegyszerűbb rajzeszközöket, a grafitot, a szenet és a filctollat. Gyakran kapok különböző megbízásokat, felkéréseket, amiket szívesen teljesítek, inspiráló kihívásnak tekintem őket.

Na, milyen filmeket kedvel?

– Ha már a kihívásnál tartunk: az utcai portrérajzolásban számodra mi a legnehezebb feladat: a rendelkezésre álló idő rövidsége, netán a portréalany arcának idegen vonásai?
– Igazából egyik sem. Az időbeli kötöttség inkább még motivál is! A gondot legfeljebb az ilyenkor szokásos nyüzsgés jelenti, ekkor elég nehéz összpontosítani, és csak a rajzolásra koncentrálni.

– Melyek a közelebbi és távolabbi terveid?
– Szeptemberben a makói könyvtárban lesz kiállításom, arra készülök új képekkel, amelyeket többek között a csongrádi alkotótelepen készítek a nyáron. A távoliabbi jövőt még nem látom pontosan, de a főiskola elvégzése után mindenképpen az alkotóművészet közelében szeretnék maradni. Ezen belül leginkább a filmművészet és a reklámszakma érdekel.

Fotók: Búzásné Vizi Judit, Bárdi Andrea, Kürtösi Tamás