Makó

Megsemmisítették a Makói Kommunális Nonprofit Kft. 16 milliós büntetését


Törvényt sértett a távfűtést végző cég tavaly, amikor két nyári, azaz a júniusi és a júliusi számláján a fizetendő díjat bruttóban, a rezsicsökkentéssel megtakarított összeget viszont nettóban tüntette fel, azaz nem adott egyértelmű tájékoztatást a megtakarítás összegéről – ezzel az indokkal rótta ki a makói Kommunális Nonprofit Kft-re a fenti  kötbért még tavaly a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. Az ügyről korábban itt, itt és itt írtunk.

A büntetés számlánként 10 ezer forintot jelentett. A makói önkormányzat cége fellebbezése eredménytelennek bizonyult, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség határozatát megfelelőnek találta ezért helyben hagyta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A makói cég ezért a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon indított pert.

A tegnapi  tárgyaláson, a makóiak azzal érveltek, hogy a hatóság olyat kért rajtuk számon, ami a törvényből nem olvasható ki. A cég, mihelyt tisztázódott, mit várnak el tőle, külön levélben tájékoztatta a fogyasztókat, ráadásul nem érkezett panasz.

A bíróság osztott a Makói Kommunális Nonprofit Kft. jogi képviselőinek álláspontját, kimondva, hogy a cég nem sértette meg a törvényt, s semmisnek mondta ki: a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság határozatát.