Hírek

Makón is keresnek postázót, ügyiratkezelőt és gondnokot


A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által gondozott programban, Csongrád megyében, a legfrissebb adatok szerint már 490 ember vesz részt. Közülük 283-an részesülnek bértámogatásban, további 107 fő pedig a képzéséhez kapott támogatást. Mindez a projekt indulása óta idáig összesen 202 millió forint felhasználását jelentette, amely a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, képzését finanszírozta. A Kormányhivatal is élni fog ezzel a lehetőséggel: július 1-től száz fő munkaerőigényt jelentett be a rehabilitációs hivatalnál.

Postázó, ügyiratkezelő, gondnok, takarító, illetve egyéb adminisztrációs munkatárs, munkakör betöltésére száz fő megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásáról döntött a Kormányhivatal vezetése. Ezt ma jelentette be Polner Eörs főigazgató azon a konferencián, amelyet TÁMOP 1.1.1 program eddigi tapasztalatainak összegzéséről szervezett Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. A konferenciasorozat szegedi állomásán elhangzott: Csongrád megye élen jár a program megvalósításában, a most bejelentett 100 fő alkalmazása pedig tovább növeli azon megváltozott munkaképességűek számát a megyében, akiket sikerül visszavezetni a foglalkoztatásba. 

A tavaly indult program legfontosabb eleme az elhelyezkedést elősegítő 100 %-os bérköltség támogatás, de ugyanilyen jelentős segítséget jelentenek a kompetencia – és az egyénre szabott szakmai képzések, az utazási költségek térítése. Csongrád megyében eddig 6 képző intézmény és 167 munkáltató regisztrált a projekt rendszerébe, ahol a munkáltatók összesen 607 fő munkaerő igényt jeleztek.

A program keretében országos szinten már 8985-en vesznek részt, közülük 4655 fő támogatott foglalkoztatásban részesül, amelyre 3,13 milliárd forintot fordítottak eddig. További 193 millió Ft támogatással pedig 1548 fő kezdhette meg képzését.

 A makói és térségbeli települések megváltozott munkaképességű polgárai, illetve a munkáltatók a programról érdeklődhetnek: a makói munkaügyi központban, (Deák Ferenc u. 6.)  érdeklődhetnek személyesen vagy a 06/20-821-66-94-as telefonszámon.