Hírek

A WC-ben verték diáktársukat a lányok


A Szegedi Rendőrkapitányságra idén január 21-én érkezett bejelentés arról, hogy négy diáklány bántalmazta társukat az iskola mellékhelyiségében. A nyomozás adatai szerint a 18 éves gyanúsított három 15 éves társával támadt a 16 éves sértettre, szidalmazták, hajánál fogva rángatták, és többször megütötték. A földre kerülő lányt megfenyegették, hogy megölik, amennyiben eljár a szája. A fenyegetés nyomatékaként a fejét a WC falába is beverték. A diák 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A Szegedi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a támadókat, akik tettükre érdemi magyarázatot nem adtak.

A rendőrség a velük szemben folytatott nyomozást befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

MH-CSMRFK