Makó

A hit hangjai Makóról is Déváig hallatszanak…


Oláh Nóra – Makó

– Vigasztalás, megerősítés, bátorítás – azaz ’konszolidáció’: ez az, amit Isten nyújt a benne bízóknak, és ez a keresztény emberek feladata is – mondta köszöntőjében Böjte Csaba atya. Az árva gyerekeket 1992 óta befogadó és a gyermekmentő szervezetet megalapító szerzetes maga is erőt merít a Kárpát-medence „jó embereiből”, a segítésre, összefogásra kész magyarokból. A húsz éve működő alapítvány 81 helyen, mintegy 2430 gyermeket támogat, és nemcsak a létfeltételek (élelem, ruha) megteremtése a cél, hanem legalább annyira fontos a taníttatásuk, a vallási-erkölcsi nevelésük és a nemzeti identitásuk megőrzése is.

Böjte Csaba és a zenekar.

A Gyüdi Sándor karmester által dirigált Szegedi Szimfonikus Zenekar Pergolesi: Stabat Mater című művét tűzte műsorra. A középkori vallásos költészet egyik legkiemelkedőbb alkotása ez a latin nyelvű himnusz, amely Szűz Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmáról szól. Pergolesi 12 tételből álló zeneművének áriáit és duettjeit Somogyvári Tímea Zita (szoprán) és Laczák Boglárka (mezzoszoprán) adták elő, a darab szellemiségének megfelelő érzelemgazdagsággal. A tökéletesen az alkalomhoz illő produkció méltán érdemelt vastapsot…

Somogyvári Tímea Zita és Laczák Boglárka duettje. Fotó: Baranyi Katalin