Makó

Nem győzték várni a mozgóurnát, nem bírja a klímát a bizottság


Az 1. számú, a József Attila Gimnázium egyik hűvös osztályában berendezett szavazókörbe délelőtt folyamatosan érkeztek a választók, hogy leadják voksaikat az Európai Parlamenti választáson. Volt, aki utóbb az utcán méltatlankodott, hogy ő bizony csak azt a listát kapta, melyen a pártok közül lehetett választani, az egyéni jelöltekét nem. Mire a beszélgetőtársa nevetve világosította fel, hogy talán azért nem, mert ilyen nem is volt. Ebben a választókörben este 7-ig összesen 760 szavazót várnak. Közülük délelőtt fél 10-ig 108-an jelentek meg – tudtuk meg Németné Nagy Zsuzsanna elnöktől.

 

Mágori András a szavazólappal, mögötte Tóth Zsolt.

 

– Azért jöttem, hogy támogassam a kormány politikáját – árulta el, már a szavazókörön kívül – Mágori András, míg Tóth Zsolt azt mondta: kötelességének érezte, hogy részt vegyen a szavazáson, ahogy ott volt az országgyűlésin, s elmegy majd a helyhatóságira is.

 

Térképen is jelezték, melyik körzet tartozik a szavazókörhöz.

 

912 szavazót várnak az urnák zárásáig a 21. számú szavazókörben, ahol igencsak nehéz körülmények között várták a választópolgárokat. Ez ugyanis a Hagymatikum azon üvegfalú helyiségében működik, ahol egyébként a Tourinform iroda működik. A még a szabadban is nagy meleget, a napsütés miatt idebenn még nagyobb forróságot jelent. Bár folyamatosan fújhatná a hideg levegőt a központi légkondicionálás, ám két bizottsági tag nem bírja a klímát, így azt csak néha-néha működtetik szakaszosan.
– Legközelebb valamelyik medence parton kellene várniuk a választókat – javasolta valaki. Itt egyébként délelőtt 9-ig 68-an szavaztak, de 11-re – tudtuk meg Elekné Tóth Ilona elnöktől – a számuk 11 órára már 123-ra gyarapodott.

 

 

Adategyeztetés a Hagymatikumban.

 

Az utcán járva egyébként sokan mondták, hogy majd a kiskertből, a családi ebédről vagy a Maros-partról hazatérve voksolnak, de olyan is akadt, aki azt mondta, megvárja, míg a forróság alább hagy. De olyan bottal közlekedő néni is akadt, aki annak ellenére jelent meg a szavazókörben, hogy korábban mozgóurnát kért. Azt mondta: nem tudja kivárni, míg azt házhoz viszik.
Országosan egyébként délelőtt 9 órakor a szavazásra jogosultak 5,25, míg 11 órakor a 11,53 százalékuk jelent meg az urnák előtt.