Hírek

Rosszul lett a makói kriptafosztogató


Bő fél órán át ismertette a Makói Járásbíróságon ma reggel dr. Szilágyi Péter vezető ügyész a többszörösen büntetett előéletű N. Róbert első rendű vádlott és társa T. Róbert ügyében készült vádiratot. A tárgyalásra a szegedi büntetés végrehajtási intézetből Makóra szállított N. Róbert vezetőláncon és bilincsben érkezett, ez utóbbit dr. Égető Sándor bíró kérésére a teremben levették a kezéről.

A 36 éves férfit a Makói Járási Ügyészség azzal vádolja, hogy 2012. június 25. és 2012. június 28. között lopási szándékkal megjelent a Makó külterületén található ún. Jángori Zsidó temetőben, ahol értékek után kutatva több kriptát is megrongált, valamint az azokon nyugvó elhunytak földi maradványairól aranyékszert, aranyfogakat tulajdonított el, ezzel a kriptába temetett halottakat és emléküket meggyalázta . A vádlott megrongálta a temetőben lévő egyik rabbi emlékhelyének lakatját de nem bírt a zárral és a vaspánttal.

De nem csak a holtaknak, hanem az élőknek is kárt okozott, hiszen 12 a város különböző részein lévő házba vagy azok udvarába tört be, s vitt mindent, amit csak talált. Leginkább tyúkokat, kakasokat és pulykákat, melyeket elfogyasztott, illetve rézből készült vezetékeket, vízcsapokat, gáztűzhelyet, vaskondért, annak tartóját, katonai kitüntetést, férfi karórát, indiai műanyag karpereceket, sőt a másodrendű T. Róberttel együtt a MÁV-tól egy 400 méteres vezetéket is levágtak és elloptak. A rendőrök ezzel érték tetten őket.

A vádirat ismertetése bő fél órán át tartott.

N. Róbert, aki 2012-es agyvérzésére hivatkozva a tárgyalás elején azt mondta, hogy nehezen tudja megfogalmazni mondanivalóját, illetve jó néhány dologra nem emlékszik, helyenként pergő nyelvvel és részletesen válaszolta az egyes vádpontokra vonatkozó bírói kérdésre, hogy azokat nem követte el, vagy nem úgy, ahogy az a rendőrségi, illetve a helyszíni jegyzőkönyvekben olvashatók. Arra hivatkozott, hogy a makói kapitányságon a nyomozók “összerakták” a vallomásokat, melyeket ő – minden mintegy alapon – aláírt, úgy, hogy védője sem volt jelen. Ezen állításait aztán jórészt önmaga cáfolta, illetve a neki felrótt bűncselekmények közül csak az enyhébbeket vagy azok egy- egy részét ismerte el. Azt mindvégig tagadta, hogy ajtókat tört volna be, mint mondta: mindet nyitva találta.

A kripták kifosztásának döbbenetes részletei azonban így is kiderültek. A 8 általánost végzett, parkmesteri és sertésgondozói végzettséget is szerzett férfi azt mondta, közmunkásként még 1997-98-ban dolgozott a jángori zsidó temetőben, ahol fűnyírást és a kerítés mellett nőtt bokrok eltávolítását végezte. Már akkor látta, hogy egyes sírokat feltört valaki. 2012 nyarán elhatározta, hogy rossz anyagi helyzetén úgy segít, hogy kifosztja a temetőben nyugvó egykor gazdag emberek sírját. Úgy gondolta, hogy azokkal biztosan értékeket is eltemettek. Kiszemelte a legnagyobb kriptákat, s ezek közül négy családét is feltörte, majd bemászott s az ott lévő koporsók fedelét is lefeszítette. Két kriptában is eredménnyel járt, az egyik elhunyt koponyájában 4 aranyfogat, a másik elhunytéban egy arany hidat és egy aranyfogat talált, illetve az egyik ujjáról lehúzta annak héber betűs aranygyűrűjét. Egy zajtól azonban megijedt, kimászott az építményből, s elmenekült. Volt olyan kripta, ahol az elhunytaknál semmilyen értékre sem bukkant, a negyedikben pedig csak héber nyelvű papírokat talált.

N. Róbertnek a tárgyaláson először vizet kellett adni, majd mentőt hívtak hozzá.

A vádlott két alkalommal tett túrát a temetőben, amikor semmit zsákmány sem talált a halottaknál, elvitte az egyik kripta mellől a gondnok által ott hagyott vasvillát, talicskát és lapátot.
A vádlott a rendőrségen tett, s a tárgyaláson ismertetett vallomását szóban többször is módosította és azzal védekezett, hogy már azért sem foszthatta ki az elhunytakat, mert a bűncselekmény idején börtönbüntetését töltötte.

A bíróság az első tárgyalási napon szerette volna meghallgatni a másodrendű vádlottat, illetve a beidézett tanúkat, ám N. Róbert rosszul lett, erős fejfájásra panaszkodott, ezért mentők kellett hozzá hívni. Dr. Égető Sándor bíró ezért a tárgyalást félbeszakította.