Makó

Orbán Viktor letette a miniszterelnöki esküt


A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, nemmel pedig az MSZP-, a Jobbik-, az LMP-frakció, valamint az Együtt-PM négy független képviselője, továbbá a független Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke. A Demokratikus Koalíció négy független képviselője nem vett részt az ülésen.

Orbán Viktor nem szavazott.

A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata volt szükséges. A kormányfő megválasztásával hivatalba lépett. Orbán Viktor – a történelmi zászlók előtt – letette esküjét, amit a képviselők állva hallgattak, majd elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Orbán Viktor beszédet mondott.
Az MSZP – ahogy előre jelezte – a miniszterelnök megválasztása után elhagyta az üléstermet. Ezt korábban azzal indokolták, hogy nem ismert a kormányprogram, a kormány szerkezete és a kormánytagok neve sem. A napirendet 159 igen, 27 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett hagyták jóvá, egyetlen napirendi pont a miniszterelnök megválasztása.

A miniszterelnök megválasztása után a pulpitusról gratulált Kövér László. A parlamenti patkóban gratulált neki Áder János, Rogán Antal, a Fidesz, Vona Gábor, a Jobbik, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, továbbá Paczolay Péter és Darák Péter. Szabó Tímea, az Együtt-PM független országgyűlési képviselője egy európai uniós zászlót adott át a miniszterelnöknek az eskütétel után és kezet fogott Orbán Viktorral.

A miniszterelnök beszédében hangsúlyozta: szélsőségesnek és veszélyesnek tekint minden olyan politikát amely veszélyes a magyarokra.