Makó

Csordás Ákossal nyitott a makói ifjúsági sportpálya


Sokat köszönhetnek a makói fiatalok Szabó Imrének, a Délvilág újságírójának, aki szorgalmazta, hogy legyen a fiatalságnak valami szabadidős és sportolási lehetősége a városban és Magyarósi Károlynak, aki a makói ötletpályázatra beküldte javaslatait. No meg persze a helyi önkormányzatnak mely elfogadta az ötleteket és 900 ezer forintot fordított a pálya létrehozására.

A megnyitó.

A jégpálya helyén tavasztól őszig működő ifjúsági sportpályát ma késő délután avatta fel Buzás Péter polgármester és Horváth Evelin diák alpolgármester, hogy ezt követően a gyerekek azonnal birtokba is vehessék, hogy a sakk- és a tollaspartikat egy rövid időre megszakítsa a sztárvendég: az X-Faktorban népszerűvé és közismertté vált Csordás Ákos műsora.

Csordás Ákos volt a sztárvendég…

Az új sportpályát hamarosan térfigyelő kamera őrzi, ám addig sem válhat rongálás áldozatává, hiszen éjjel-nappal őrzik.
A fiatalok szórakozási lehetőségei hamarosan tovább bővülnek, hiszen a tervek szerint június közepén nyit a közeli egykori Patyolat helyén, a MAKK, azaz a főképp a fiataloknak helyet adó Makói Közösségi Klub.

További képeink:

MH