Makó

A makóiak szemetét szedték össze a makói gyerekek


Korom András – Makó

Ma, holnap és holnapután 27 országban, köztük Magyarországon is részt vesznek az önkéntesek a TE SZEDD 2014 akcióban, mely célja, hogy a lakó és üdülőkörnyezetből szó szerint megtisztítsák az embere által hátrahagyott szeméttől.

Az Almási iskola 4.a-s és 4. b. diákjai osztályfőnökeik: Kincsesné Hermann Mónika és Krész Tibor irányításával az intézmény jókora környékén indultak útnak zsákkal és gumikesztyűvel felszerelkezve, hogy szemetet gyűjtsenek. Nem nagyon kellett keresgélniük, a helybéliek jóvoltából műanyag palackok, sörös dobozok, papírhulladék és számtalan fóliadarabot sikerült összeszedniük.

Az Almási egyik szemétszedő osztálya.

.A Maros-parti kemping és a lombkoronasétány, valamint a majálisnak is helyt adó mezőcske környékén pedig az 5. a-s és az 5. b. diákok indultak útnak, hogy osztályfőnökeik Szabó Attiláné és Vezsenyi László vezetésével gyűjtsék össze az errefelé elhullatott hulladékot. A Maros-partot övező cserjés-fás területen főleg a horgászok által hátrahagyott sörös dobozok jelentették a zsákmányukat, de találtak itt kerékpárabroncsot, konzervdobozokat, sőt még erősen használt férfi alsóruházatot is.
– Az interneten találtam meg a TE SZEDD 2014 felhívását, erre neveztük be a gyerekeket – árulta el Czirbus Gábor. Az Almási tagintézmény vezetője hozzátette, hogy úgy gondolta, hogy a környezeti nevelés hatékoynabb, ha a gyerekek a gyakorlatban is részt vesznek a szemétszedésben, s ötlete nagy lelkesedést okozott diákok körében.

A SZIGUM tízfős csapata.

– A regisztrációt követően kaptuk meg a szervezőktől a szemétszedéshez szükséges gyűjtőzsákot, kötözőt és a gumikesztyűket. Kijelöltünk két találkozópontot is mindazok számára, akik csatlakozni kívántak hozzánk, de csak a SZIGNUM jelentkezett egy tízfős csapattal. Az összeszedett szemetet a z Almáis és Szép utcák, valamint a Maros-part kijelölt pontján rakják le, onnan a hulladékszolgáltató szállítja el a jövő héten.

– Arra számítunk, hogy tíz zsáknyi szemetet is összeszedhetünk – tette hozzá a tagintézmény vezető.
A szemétgyűjtő akció egyébként nem zárult le, azon önkéntesen bárki részt vehet saját településén. A szervezők egyébként országszerte 100-150 ezer önkéntesre számítanak.