Egyéb

Körhintáról sikongattak a városi majálison

Nem fogadták meg a majálisozók a jó tanácsot, így aztán már délelőtt fél 11-re szinte teljesen betelt a Maros-partra azaz a színpadhoz és a kirakodóvásárhoz vezető út mindkét oldala.
Persze nem lehet ezen csodálkozni, a makóiak és a környékbeliek valósággal kiéheztek egy ilyen tavasz végi, nyár eleji programkavalkádra, mint amit a maki makói városi majális kínált.

Sárkányt formált még az egyik ugrálóvár is.

Nem lehetett egy szó panasz sem,  a kirakodóvásárban mindenki kaphatott vásárfiát, a mézeskalács szívtől a műanyag játékokon át a babákig, s mindenféle csili-vili dologig. És persze degeszre is ehette magát különféle édességekkel, vattacukorral, fagylalttal, nyalókával, mézeskaláccsal, de ha komolyan megéhezett elverhette az éhét hamburgerrel vagy akár gírosszal is.

Készül a gírosz.

– Tavaly sajnos nem volt itt semmiféle műsor, de most nagyon várom a Defekt duót és Vastag Csabát. Az esti koncertet azonban nem várom meg, Szegedre megyünk bulizni – mondta Varga Bettina, aki barátnőjével Tótkomlósról érkezett a makói Maros-partra. Azt mondta, hogy sokan bejöttek ide a Békés megyei településről még kora reggel.

Persze nem csak a szomszéd megyéből, de a miénkből is sokan jöttek Makóra majálisozni. Találkoztunk kiszomboriakkal, pitvarosiakkal, csanádalbertiben élőkkel, de vásárhelyiekkel. Az utóbbiak azt mondtál, hogy Vásárhelyen május elsején nincsenek kifejezetten gyerekprogramok, most is a mentők napját ünneplik, ezért érkeztek.
– Nem hiányzik itt senkinek a felvonulás, az integetés a dísztribünön álló elvtársaknak, a sörre és a virslire pedig megvendégelem magam. Csak annyi hiányzik a régi május elsejékből, hogy azokon sokkal, de sokkal fiatalabb voltam – mondta Molnár József. A nyugdíjas férfi elárulta: ma már nevet azon a régi-régi fotón, melyen az egyik május elsejei felvonuláson a FÉG dolgozójaként Lenin képét viszi a kezében.

Sokakat vonzott a kirakodóvásár.

A tömeg délre óriásivá duzzadt, mégis lasszóval kellett fogni a színpadra limbózni a fiatalokat. Egy kis ügyeskedéssel azonban mégiscsak akadtak jelentkezők, még kisgyermekes felnőtt is, vidáman hajlott hátra, hogy úgy haladjon át a léc alatt, hogy az a helyén maradjon.

Gyerekek és felnőttek is élvezték a színpadi limbózást.

Pörögtek a körhinták, a a kicsik meglovagolták a pónikat, vagy épp a játékvasút kormányát forgatták. A nagyobbak pedig a dodzsempályán vezették le felgyülemlett agressziójukat.
A színpadi programok 3-kor kezdődtek a Defekt duóval, hogy lapzártánk után 4-kor Nótár Mary, majd 5 órakor Vastag Csaba lépjen fel, s este 8-tól koncertezzen a Mystery Gang.

Képeink a délelőtti, kora délutáni forgatagról: