Makó

Önkéntes betegsegítő képzést indít a kórház – várják a jelentkezőket


Mint azt Gyurisné Pethő Zsuzsannától, az Egészséges Vásárhely Program programigazgatójától megtudtuk az önkéntes betegsegítő képzés a vásárhelyi kórházban indul azzal a céllal, hogy bárki, aki önkéntes munkát végezne a kórházban, annak legyen módja megtanulni a szakszerű és elkötelezett munkavégzést, a betegek lelki és fizikai jólétének támogatását. Az elméleti képzés: május 5-6-án, délelőtt 9 és délután 5 óra között zajlik, a betegsegítő önkéntesség ismeretei május 2-án 13-án, és 27-én, délután 3 és este 7 óra között sajátíthatók el. A betegágyak melletti gyakorlaton az önkéntesek május végén vehetnek részt. Az érdeklődők jelentkezését az EVP-Egészségfejlesztési Irodában, a 06-62-532-368-as telefonszámon várják.

Az ingyenes képzés az Európai Unió támogatásával valósul meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a HURO/1101/189/2.4.1 projekt megbízásából.

A betegsegítők ellátogatnak a kórtermekbe, ahol nemcsak a betegekkel, de szükség esetén a családtagokkal is elbeszélgetnek. Felolvasnak nekik, elkísérik őket a sétáikra, a vizsgálatokra vagy éppen meg várják velük a mentőt, de akár a ki- és becsomagolásban is segítenek, bevásárolnak a büfében, tolmácsolják a betegek kéréseit a szakszemélyzet felé. Azaz a betegségük miatt kiszolgáltatott emberek kórházi kezelésének idején nyújtanak támaszt, oldva a nehéz helyzetük miatti aggodalmaikon, szorongásaikon.