Hírek

Ábrahám Pál a földeáki-óföldeáki futóverseny abszolút győztese

Közel 5 kilométeres útnak indultak neki a bátor vállalkozó felnőttek és gyereket, egyénileg, csoportosan vagy éppen családostól. Még egy egyéves kisgyerek is részt vett a futáson, igaz kényelmes helyről a babakocsijából szemlélgette az őket utolérő és megelőző vagy éppen tőlük lemaradó futókat.

Babakocsiban “futott”  a legkisebb induló.

A versenyzőknek a Földeák és Óföldeák közti – autóval, autóbusszal csekélynek számító – közel 5 kilométeres távot kellett megtenniük. Amelyről kiderült, hogy futva, de még sétálva sem olyan könnyű és egyszerű. Szerencsére a távot nem esőben kellett megtenni, pedig délelőtt még javában zuhogott.

Testvérek is rajthoz álltak.

Az óföldeáki erődtemplom tövében felállított célnál aztán mindenki megkönnyebbülve haladt át. Alig ért be a legutolsó befutó, itt máris megkezdődött a váltófutás, melyre az idén nyolc iskola, a földeáki Návay Lajos, a pitvarosi, a maroslelei, a kiszombori, a székkutasi valamint a makói Almási, a Szikszai, illetve a Kálvin téri iskola csapatai neveztek. És a gyerekek úgy száguldották végig a pályát, mint a villám.

A váltófutás volt a leglátványosabb megmérettetés.

A váltófutás legeredményesebb csapata a makói Kálvin Téri Református Iskoláé lett, ezüst érmet az Almási iskola, bronzérmet a földeáki Návay iskola kapott. Negyedik helyezést ért el a makói Szikszai György iskola. ötödik a székkutasi Gregus Máté iskola, hatodik a kiszombori Dózsa György iskola, hetedik a maroslelei iskola, míg nyolcadik a pitvarosi Petőfi iskola csapata lett. A futóknak számos családtag és szülő szurkolt, a már célba ért gyerekek almát, vagy palacsintát majszoltak.

Levezetésként jól esett egy kis palacsinta.

A 20 kategória legeredményesebb versenyzőinek és csapatainak járó díjakat és a kupákat Barna Gábor, a KLIK Makói Tankerületének tanügyigazgatási referense, Tóth Imre, a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola igazgatója, Vízhányó Gábor, a Návay Diáksport Egyesület elnöke, Hajnal Gábor, Óföldeák polgármestere és Dr. Varga Károly, a Pharmacia Bt. ügyvezető igazgatója adták át a templomerőd előtt felállított színpadon.

Kis Zsolt Richárd nyerte meg a tombola fődíját.

A nap legeredményesebb, abszolút győztese a (felnőtt) Ábrahám Pál lett. Szabó Krisztián és Gál Krisztián vehette át a Magyar Labdarúgó Szövetség különdíját, míg a tombolasorsolás főnyereményét, egy kerékpárt, Kis Zsolt Richárd nyerte meg.

Az eredmények:

A 2007. január 1. után születettek mezőnyében I. Süli Benedek, Kerekes Zsófia Anna, II. Szalontai László, Lumpo Patrik és Gilinger Hanna, III. Barna András és Molnár Fanni.

A 2005-06-ban születettek közül: I. Búza Tamás Endre és Vízhányó Ramóna, II. Varga Zalán és Szabó Alexa, III. Szabó Krisztián és Bajusz Zita.

A A 2003-04-ben születettek közül I. Nagy Krisztián és Kovács LauraFanni, II.  Bálint Máté és Szabó Gréta, III. Gulyás Ádám és Zékány Melinda.

A 2001-2002-ben születettek mezőnyében I. Lajtár Krisztofer és Dudás Szilvia, II. Kiss Zsolt és Csendes Boglárka, míg III. Nagy Rajmond és Dani Doloresz.

Az 1999-2000-ben születettek közül I. Varga Roland és Vass Kincső, Viktória, II. Máriás Dávid Márk és Szekeres Éva, III. Sebők Richárd és Zékány Gabriella.

Az 1995-1998 között születettek mezőnyében I. Máriás Bence és Csányi Helga, II. Sarapaulos

Georgios és Bán Blanka, III. Tabány Miklós és Farkas Réka.

Az 1979-1994 között születettek közül I. Kocsi Péter és Bán Dóra, II. Csontos Gábor és Kurunczi Rebeka, III. Vincze Alex és Raffai Szilvia.

Az 1969-1978 között születettek mezőnyében I. Ábrahám Pál és Sápi Jánosné, II. Horváth Zoltán és Juhász Tünde, III. Szatmári József és Borka Éva.

Az 1959-1968 között születettek közül I. Kovács Zoltán és Reményi Ferencné, II. Demcsák Zoltán és Lele Zsuzsanna,III. Sápi János és Felföldiné Oláh Irén.

Az 1959 előtt születettek versenyét Lőkös Károlyné nyerte, a II. Bálint Pálné, míg a III. Szabó Andrásné lett.

 

További képeink: