Hírek

Lóra, de gólyalábra is pattanhattak az Almási suli diákjai


Még az elsősöket, másodikosokat sem kellett különös noszogatni, hogy ma délelőtt kipróbálják, vajon lovon ülve hogyan tudnak dárdaheggyel elkapni egy-egy feléjük hajított koszorút. Igaz a lóval akadtak némi problémák, s a dárda sem volt teljesen igazi, de azért mindenkinek nagy élményt jelentett nyeregbe ülve ügyeskedni. Persze aki nem akart felszállni a pacira, az gólyalábra pattanhatott, horgászhatott, golyós, többszemélyes játékkal ügyeskedhetett, vagy akár patkót is dobálhatott.

Finom volt a kürtös kalács.

Az ötödikesek és a hetedikesek papírdobozos várat és építettek nagy ügyességgel, de főleg buzgalommal, annak ellenére, hogy ezúttal sem a tatárokat, sem a törököket, de még a labancokat sem kellett visszavetni a falak alól. És az építőköveket is nekik kellett “kifaragniuk” papírdobozokból. A kisebben dalokat tanultak vagy éppen húsvéti tojást rajzoltak nagy buzgalommal.

Az ötödikesek papírvára.

Érthető, mert közben a suli mögött elszánt szülők hajoltak a bográcsok fölé, melyekben osztályonként rotyogott a finom ebédnekvaló. A gyerekek szemmel láthatóan élvezték a sokféle elfoglaltságot. A nagyobbak szerint hetente kellene ilyet rendezni, míg a kisebbek naponta szívesen ennének a menzán kürtös kalácsot.

Képeink a projektnapról: