A Makó Városért emlékplakettet adományozta a helyi képviselő-testület Janka György görög-katolikus esperes-parókusnak, aki egy életet töltött Makón minden erejével a helyi hitélet megújításán és az egyházközség gyarapodásán dolgozott.

Buzás Péter polgármester mai sajtótájékoztatóján emblematikus egyházi vezetőként jellemezte, aki befejezi aktív szolgálatát.
Ugyancsak a Makó Városért emlékplakettet kapja Gilinger Katalin művésztanár, a Makói Művésztelep egykori vezetője, aki évtizedek óta részt vesz a városi civil szféra építésében, a művészeti nevelésben, a kultúraszervezésben és a helyi mecenatúra fejlesztésében.

A Makó Város Emlékérmet a testület az idén Doktor Lászlónak, a Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetőjének adta. A kitüntetett nem csak szakmai munkájára fektet nagy hangsúlyt, de az emberi kapcsolatok megteremtésére, ápolására is.

A Makó Város Emlékérmet az idén három egykori Makovecz Imre tanítványnak is odaítélték, hiszen a városban tizenkét olyan épület, építmény is megtalálható, mely az organikus építész műhelyéhez kötődik. Ezt a díjat kapja Csernyus Lőrincz Ybl-díjas építész, Gerencsér Judit építésztervező és Turi Attila Ybl-díjas építész.
 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest