Makó

Akikre Orbán támaszkodni szeret


Január végén a Belügyminisztérium állománygyűlésén Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminisztert biztosította a bizalmáról.

Bár az elmúlt hetekben számos találgatás megjelent, a harmadik Orbán-kormány lehetséges tagjairól kevés konkrétumot lehet tudni. A csúcsminisztériumi struktúra várhatóan megmarad. Erre utal az is, hogy Orbán szerint a következő négy év programja azzal az egy szóval foglalható össze, hogy „folytatjuk”. Nem világos viszont, hogy a jelenlegi szakterületek maradnak-e a minisztériumoknál, illetve milyen lesz az egyes tárcák viszonya a kormányfő hivatalával, a Miniszterelnökséggel.

Több kormánytagról tudni lehet, hogy jó személyes kapcsolatot ápol a miniszterelnökkel, így őket Orbán várhatóan az új kormányában is maga mellett akarja tudni. Közéjük tartozik például Balog Zoltán, a nemzeti erőforrások minisztere. „Bizalmi ember, biztosan maradni fog” – mondta róla az Origónak az egy kormánytisztviselő.

Megkerülhetetlennek tűnik Lázár János is. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár Orbán egyik legfontosabb bizalmasa, az elmúlt években leginkább rá támaszkodott a Fidesz elnöke. Lázár irányításával mérték fel például azt, milyen pozíciót kapjanak azok a kormánypárti képviselők, akik kiesnek a parlamentből. A Népszabadság szerint Lázár miniszteri rangban irányíthatja a kormányfő hivatalát, hozzá kerülhet a közigazgatás felügyelete is.