Makó

Kaparós sorsjeggyel nyert egy csokit, közben ellopták a pénztárcáját


Még idén februárban vásárolt az egyik szentesi áruházában egy asszony, aki pénztárnál fizetett, majd a pakoló pulthoz tolta bevásárlókosarát, ahol két sorsjegy lekaparásába kezdett. Szerencséje volt, az egyikkel nyert egy csokoládét, amit a pénztárostól vehetett át. A nyereménynek megörülve az áruház alkalmazottjához sietett, majd néhány perc múlva – az édességgel a kezében – visszatért a már korábban vásárolt és felügyelet nélkül hagyott holmijához. Ekkor vette észre, hogy hiányzik a pénztárcája, benne pénzzel és okmányaival.

A nő feljelentést tett a Szentesi Rendőrkapitányságon. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként megállapították a gyanúsított személyazonosságát és lakásából előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Lajosnét.

A 64 éves terhelt ellen lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a szentesi rendőrök a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Szentesi Járási Ügyészségnek.

MH-CSMRFK