Hírek

Pajszerrel ütötte idős édesanyját


A nemzeti ünnep reggelén hívta a rendőrség segélyhívószámát egy 74 éves szegedi asszony és bejelentette, hogy fia ismét bántalmazta. A helyszínre érkező rendőröknek elmondta, hogy már évek óta élősködik rajta és veszekszik vele a 49 éves férfi, többször meg is verte. Idén év elején nagy erővel lábon rúgta, kést szúrt a lábába, majd pajszerrel is rávágott. Rendszeresen fenyegeti azzal, hogy megöli, rárobbantja a lakást és számon kéri rajta, hogy miért van még életben.

A rendőrök elfogták T. Mihályt és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. A 49 éves férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A rendőrség a férfit őrizetbe vette és előterjesztést tett az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a férfi előzetes letartóztatására.


MH-CSMRFK