A magyar munkavállalók fele egyáltalán nem vesz ki betegszabadságot

A megkérdezettek negyede úgy véli, nincs szüksége betegszabadságra, mert akkor is képes ellátni a munkáját, ha nem teljesen egészséges.  A közép- és felsővezetők 16 százaléka akkor sem adná át a feladatait, ha erre lenne lehetősége, mert nem bízik meg másban. A kutatás azt is feltárta, hogy a nők sokkal kevésbé gondolják, hogy lenne helyettesük (31 százalék), mint a férfiak (22 százalék).

Bowlingban vetélkedtek a makói és a vásárhelyi kórház dolgozói

Együtt vetélkedtek a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó két tagintézményének dolgozói az Egészséges Gyógyítók „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” projekten belül. A program célja – többek között – az egészséges testmozgásra ösztönzés: 19 csapat, összesen 117 kórházi dolgozó tapasztalta meg a bowlingozás keretei között a játékos, egészséges testmozgás örömét.

Rendelkezzünk az 1%-okról, mert különben az államkasszába csorognak

Az egyházaknak nagyjából az adózók fele, a civileknek pedig az adózók kétharmada ajánlja fel az 1 százalékot – mondta a helyettes államtitkár, aki úgy látja, bőven van még mit fejleszteni az adományozás kultúráján, de erősíteni kellene a közbizalmat is a civil szervezetek irányába, jobban meg kellene ismertetni munkájukat az emberekkel.