Makó

Varga Péter 2224 aláírást adott le a választási irodán


– Összesen 2400 aláírást szerettünk volna gyűjteni, ez a volt a cél, melyet nyilván tudunk teljesíteni. Ennek jó része már a múlt héten megvolt, gyűjthettünk volna ennél sokkal többet is, ez az igazság. De hogy 50 ezer forint darabja a gyűjtőíveknek, ez megfelelő óvatosságra intett bennünket. És tapasztalatlanok is voltunk abból a szempontból, hogy ez az első ilyen íves aláírásgyűjtés, nem tudtuk előre, mennyire lesz ez gyors – mondta hírportálunknak Varga Péter. Hozzátette: az aláírások 80 százalékát 3 nap összeszedték.

Varga Péter dr. Korsós Ágnes irodájában. Azonnal megszámolták az íveket.


Az Összefogás 2014 jelöltje elmondta, az aláírások felét Makón és térségében, a másik felét Hódmezővásárhelyen és térségében gyűjtötték össze.
– Eleve is így terveztük, a két város és vonzáskörzete nagyjából azonos, ezért így is osztottuk el – tette hozzá Varga Péter.

MH