Hírek

A zene gyógyszer, káros mellékhatások nélkül


Oláh Nóra – Makó

Milyen lelki töltést ad neked, ha zenét hallgatsz, ha magad zenélsz, illetve amikor átadod a tudásodat a növendékeidnek?

– Gyakorlatilag az egész életem a zenéről szól. A zenehallgatás az ellazulást, kikapcsolódást jelenti a számomra, a tanítás és a zenélés pedig az alkotást, egy új dolog létrehozását. Mivel a gyerekek különbözőek, ezért teljesen másként kell őket megközelítenem, még akkor is, ha ugyanazt a darabot gyakorolják. Igyekszem úgy kijelölni a feladataikat, hogy abban mindannyian örömünket leljük a tanulás különböző fázisaiban.

– Nekünk, hallgatóknak nagy élményt jelent a kamara- vagy a nagyzenekari muzsika. Milyen érzés mindezt aktívan művelni, közösségben, csapatjátékosként zenélni?

– A közös muzsikálás a hangszeres játék egyik legfontosabb eleme. Az a jó, ha minél fiatalabb korban elkezdik megtapasztalni a gyerekek az együttműködés élményét. Ehhez persze megfelelő technikai felkészültség szükséges, de más egyéb kompetenciákat is fejleszt a kamarazenei és zenekari játék. Mindenekelőtt a zene iránti alázatra, egymás tiszteletére tanít. Az igazi csapatmunka biztonságot ad, együttműködésre nevel és nagyon sok öröm forrása. Egy-egy kamarazene óra után szinte szárnyalnak a gyerekek, velem együtt. Feltöltődünk, megújulunk és sokkal derűsebben látjuk a világot.

Kiemelt díjnyertes csapat: Vass Eszter Gréta, Rácz Polla Metta, Petrovics Petronella és Petrovics Máté.

 

– Szükség van-e átlagon felüli tehetséghez ahhoz, hogy valaki ténylegesen örömként élje meg a zenélést?

– Véleményem szerint nincs. A zene mindenki számára örömforrás lehet. Az tény, hogy akik tehetségesebbek és még szorgalmasak is, hamarabb jutnak sikerélményhez, de helyes attitűd kialakításával, megfelelő önismeretre neveléssel, bárki számára élményt jelenthet a hangszertanulás.

– Kiken könnyebb megnyitni azt a kis “lelki ajtót”? Akik céltudatosan vetik bele magukat a tanulásba, netán a pályaválasztást is fontolgatva, vagy akik csak valamiféle önfeledt rácsodálkozással veszik a kezükbe a hangszert?

– Mindenki ezzel az önfeledt rácsodálkozással veszi kezébe a hangszert! Teljesen nyitottak és várják a csodát. Nekem jóformán csak segítenem kell, hogy ezt az állapotot sokáig meg tudják őrizni. Napi szinten tapasztalom, ahogyan szeretgetik, dédelgetik a hegedűt, időnként még nevet is adnak neki. Munkám során mindig az a gondolat vezérel, hogy egy gyermek most még talán keveset tud, de bármivé válhat. Nincs olyan növendék, akiről okom lenne lemondani. Bármikor a felszínre törhetnek olyan rejtett képességek, amelyekre nem is számítunk. Van aki hosszú utat jár be, amíg megfogalmazódik benne, hogy ő a hegedülést professzionálisan szeretné művelni, másokat mindjárt az elején megragadja ez az érzés, ami aztán tartóssá válik. Aztán ahogyan haladunk előre a tanulás folyamatában, egyre tudatosabbá válnak, és aki végül ezt az utat választja, az teljesen odaszánja magát. Rengeteg munkát, kitartást igényel a zenei pályára való felkészülés, a végeredmény viszont bőven kárpótol minden fáradozást. Egyébként példaértékű azoknak a gyerekeknek a kitartása és lelkesedése is, akik kedvtelésből, a zene szeretetéért tanulnak.

– Ha valaki az előadóművészet bármelyik válfaját műveli, vállalnia kell a közönség előtti bemutatkozást, és ez bizony kisebb-nagyobb stresszel jár, főleg a kezdők esetében. Mint ahogy óhatatlanul feszültséget eredményeznek a kötelező megmérettetések, a vizsgák is. Van-e valamilyen pszichés “edzésmódszer” ezek leküzdésére, illetve válhat-e inspirálóvá a lámpaláz?

– Munkám során azt tapasztalom, hogy éppen a kezdők azok, akik kevésbé izgulnak. Minél nagyobb a tudásuk, annál jobban átérzik a feladatuk súlyát, így a fejlődésükkel párhuzamosan egyre fokozódik az izgalom a fellépések előtt. Bár a rendszeres szereplések következtében egyre rutinosabbá válnak és ez átsegíti őket a nehéz helyzeteken. Az tény, hogy a kismértékű izgalom segíti a produkciót, lendületet ad. A legfontosabb az, hogy képességeikhez, életkorukhoz képest, maximálisan megtegyenek mindent azért, hogy felkészültek legyenek. A fellépések előtt sokat beszélgetek a gyerekekkel arról, hogyan fejezhetik ki érzéseiket. Átbeszélünk minden alternatívát, amire számíthatnak. Gyakran lejátsszuk képzeletben az eseményeket, és ezután már csak arra fókuszálunk, hogy a muzsikálás öröm legyen mind a befogadó, mind az előadó számára.

A tanárnő és két tanítványa: Varga Lili és Szalai Rebeka.

– Voltak-e a pályád során olyan növendékeid, akik mentálisan sérülten érkeztek, és a zene ténylegesen “gyógyszerként” hatott rájuk?

– A gyerekeknek ugyanúgy mint a felnőtteknek, vannak félelmeik, érzelmi blokkjaik, esetleg szoronganak valamitől. Különböző háttérrel, más-más szociális kompetenciákkal rendelkeznek. Ebből adódóan mindegyikükhöz a saját nyelvén kell szólni, külön egyéniségként kell kezelni. Az évekig tartó közös munka folyamán, számtalan nehézséget fel tudtunk már oldani a hangszerjátéknak köszönhetően. A zene valóban képes “gyógyszerként” hatni, segíteni a tanítványok mentális fejlődését. Megkönnyíti a problémás gyerekekkel való kommunikációt, a tudatalattiból a felszínre törő érzelmeket oldottabban át tudjuk beszélni. Több esetben tapasztaltam már, hogy a zeneterápiás lehetőségek segítenek a kapcsolatteremtési zavarok leküzdésében is. Természetesen ehhez hozzájárul a zeneiskolai lét is. Nem túlzás, hogy aki belecsöppen ebbe a varázslatos világba, annak ez egy életre meghatározhatja a személyiségét.

12 éve együtt kamarázó “nagylányok”: Pintér Felícia, Szurgent Regina, Setényiné Rácz Gabriella, Goldis Brigitta, Farkas Eszter Abigél, Szurgent Bianka és Kiss Orsolya. Fotók: Setényi Imre.

– Tapasztalataid szerint milyen pozitív élettani hatásai lehetnek a zenélésnek?

– Bizonyított tény, hogy a zenetanulás jótékony hatással van az idegrendszer fejlődésére. Segíti, hogy a két agyfélteke egyformán fejlődjön. A rendszeres gyakorlás következtében javul a mozgáskoordináció, érzékenyebbé, kreatívabbá, fegyelmezettebbé és intelligensebbé válnak a hangszeren tanuló gyerekek. A  zenei aktivitás olyan kognitív (megismerésre vonatkozó) feladat, amely fittebbé teszi az agyat. Helyreállítja a lelki egyensúlyt, fokozza az életkedvet,  fejleszti a képzelőerőt, oldja a feszültséget. Orvosok által végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a zene befolyással van a közti agy által kormányzott funkciókra, így megváltoztatja a vérnyomást, a pulzust, az izomtónust és a légzést. A zenének sajátos jelzésrendszere van, önkifejezésre alkalmas. Hatása tehát pszichoszomatikus. Hadd idézzem Kodály Zoltán éppen ideillő gondolatait: “Mihelyt a lélek szabadon, akadályok nélkül közölheti magát, előáll a hiánytalan művészi hatás. “


+++

Setényiné Rácz Gabriella a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetében, Szegeden végezte felsőfokú tanulmányait. Tanárai, akik leginkább meghatározták pályáját: Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, a Hubay Jenő Társaság elnöke, a Magyar Köztársaság Érdemes művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és Weninger Richárd hárfaművész, karmester, Liszt-díjas, Artisjus-díjas, Weiner zenepedagógiai díjjal kitüntetett művész.
A Weiner Kamarazenekarral beutazta Európát, fellépett a Szegedi Nemzeti Színházban, Szegedi Szabadtéri Játékokon, alkalmanként zenélt a Studio 11 Zenekarban, Makón a Városi Szimfonikus Zenekarban játszik, melynek koncertmestere volt 2012-ig. Jelenleg a továbbképzős tanítványaiból szerveződött vonós kamaraegyüttest vezeti. Rendszeresen szerepelnek különböző iskolai és városi rendezvényeken, megnyitó ünnepségeken.