Makó

Méltatlan állapotban II. világháborús emlékmű


Korom András – Makó

Történelmi elégtételként élték át a makóiak, hogy a rendszerváltást követően végre meg lehetett örökíteni azoknak a családtagjainak, felmenőiknek az emlékét, akik a II. világháború során valahol a fronton vagy épp Makón vesztették életüket. A világháború magyar áldozatairól ugyanis a szocializmus évei alatt nem lehetett nyíltan beszélni, ahogy az orosz fogságból hazatérőket is kötelezték, hogy a velük történtekről, akár a Krímben, akár Ukrajnában, akár a Gulág szigetvilág valamely más részén is voltak, egy szót sem szólhatnak hazaérkeztük után.

Így a hivatalos állami és városi ünnepségen a makóiak csak a ma már a múzeum udvarén őrzött szovjet hősi emlékművet koszorúzgatták szorgalmasan. Azaz tették ezt hivatalból a rendőrök, munkásőrök, az Ifjú gárda, a KISZ-bizottság tagjai és e szervezetek aktivistái, valamint a pártbizottság és a városi tanács főállású vezetői. Illetve azok az általános és középiskolások, akiket közönségként és tömegként tereltek ki ilyenkor.

A makóiak igaz érzelmeiket proletárdiktatúra és az azt jelképező emlékmű iránt 1956 októberében annak ledöntésével nyilvánították ki. Az emlékművet azonban a forradalom után visszatették a helyére, hogy azt véglegesen csak a rendszerváltáskor bontsák el.
A II. világháborús emlékművet 1993-ban avatták ennek a helyén, a Csanád vezér téren, Tőkés László, a Királyhágó-melletti Református Egyházkerület püspöke jelenlétében. Makón hagyományosan évente Honvéd Emléknapot rendeznek, melyen a tudományos ülések mellett istentisztelettel egybekötött megemlékezést is tartanak itt. Ilyenkor az elesettek még élő hozzátartozói is leróják a kegyeletüket, de teszik ezt szeretteik születése napján, illetve a halottak napján is.

Hét év óta nem nagyon változott az emlékmű állapota.

Az emlékmű állapota a korabeli sajtó szerint már 1997-ben is aggasztó volt, s ez máig sem nagyon változott. Személyesen is meggyőződtünk róla, hogy a honvédszoborhoz vezető lépcső továbbra is töredezett, a háború katona és civil áldozatait megörökítő íves márványlapokon átütött a rozsda. Igaz a nevek még olvashatók, és nem találtunk egyetlen mozgó táblát sem.
Az emlékmű méltatlan állapotát a legutóbbi makói testületi ülésen Sánta Sándor képviselő (akinek polgármesteri működése idején állították azt) ismét szóvá tette, mondván a városi költségvetésben nem talált összeget a felújításra.

Buzás Péter válaszul majd’ ugyanazt mondta, mint amit a városházától 7 éve a megyei lap is megtudott: azaz hogy az emlékmű karbantartására csak kisebb összeget tudnak fordítani, a felújításra addig kell várni, míg a városrehabilitációt a tér ezen részén is folytatni tudják – azaz ha Makó uniós pályázaton forrást nyer erre.