Makó

A püspök is labdába rúgott a SZIGNUM ünnepén


Bojtor Boglárka – Makó

Az ünnepséget Szabó Anita, az iskola kommunikációs felelőse nyitotta meg, aki ismertette a pályázatok tartalmát, melyek közül kettő az iskola korszerűsítését szolgálja majd. A megújuló energia nagy szerepet kap, hiszen a kollégium tetején napelemeket helyeznek el, ami az épület áramszükségletét fedezni fogja. A tavaly nyolcvan éves épület is teljesen megújul majd, a fűtési rendszert modernizálják és a nyílászárókat is kicserélik az udvar felőli oldalon, valamint a belső homlokzat is új külsőt kap.

Szűcs Péter igazgató és Kiss-Rigó László püspök.

– A két párhuzamosan folyó beruházással egy időben a SZIGNUM 5-6. évfolyamos diákjai testvériskolai kapcsolatot építenek ki a Bodrogközben található Pácin település hasonló korú diákjaival – mondta Anita, majd elárulta, hogy a gyermekek közötti ismerkedés a „Varázslatos vízivilág” témája körül zajlik majd.

Kiss-Rigó László megyéspüspök elmondta: külön örömmel tölti el, hogy az ünneplésre január 31-én don Bosco napján került sor, hiszen ő az, aki rengeteget tett a fiatalok érdekeiért.

Panoráma kép is készült.

Az iskola falán helyet kapott a jövőbeli látványtervet, amit Pálfai Zoltán plébános meg is szentelt. Ezt követte a SZIGNUM csatakiáltása. A vakolatrepesztő kiáltás nem titkolt célja volt a szervezőknek.

A megnyitó után a fiúk az udvarra vonultak, ahol megkezdődött a falra rúgó fociverseny, amin még püspök is labdába rúgott, a kapus pedig Szűcs Péter igazgató lett. Majd cseréltek. Eközben az iskolatörténeti vetélkedőn helyezést elérő diákok díjait Mágori Józsefné, országgyűlési képviselő adta át. Ekkorra már elkészült az 30 méteres panorámakép is az ügyes kezek munkájának köszönhetően.

További képeink: