developer

Lázár János: megépül a makói elkerülő út Kiszombor felőli része

Jelentős fejlesztések valósultak és valósulnak meg Makón és térségében – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Kovács Sándor települési képviselő a makói Almási iskolában tartott ma esti fórumán. Lázár János bejelentette: 2016 karácsonyára elkészült a makói elkerülőút hiányzó Kiszombor felé vivő része, illetve jóval előbb a kormány megépíti 5,7 milliárd forintért a nagylaki elkerülő utat is.

A baloldali kormány feladatairól a makói Koronában

A baloldali kormány első feladata a 8 általánost vagy ennél kevesebb osztályt végzettek helyzetbe hozása, a tulajdon alapú szövetkezetek alapításának elősegítése, illetve a jelenlegi minimálbérek megemelése és a részmunkaidős foglalkoztatás kiterjesztése – hangzott el ma este Varga Péter országgyűlési képviselőjelölt és Tóbiás József, országgyűlési képviselő (a képen) a makói Iránytű Pódium ma esti rendezvényén, mintegy száz érdeklődő előtt.

Rekultiválják a makói és a magyarcsanádi hulladéklerakót

Összesen 76, már bezárt települési szilárdhulladék-lerakó, köztük a makói (a képen), a pitvarosi és a magyarcsanádi rekultiválása kezdődik el uniós támogatással Békés és Csongrád megyei településeken, várhatóan áprilisban – közölte a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás.

Pénteken lezárul az állami adósságátvállalás folyamata

2011-ben a megyei önkormányzatok adósságát vették át 189 milliárd forint értékben; ezt az ötezer lakosúnál kisebb települések kompenzációja követte 2012-ben, ami 1720 települést és 10 társulást érintett, tőlük 85 milliárd forintot vettek át. Tavaly, az év első felében 279, ötezer lakosúnál nagyobb önkormányzat adósságának 40-70 százalékát vették át – összesen 614,4 milliárd forintot -, majd a fennmaradó adósságállomány átvállalásáról döntött a kormány év végén.

Makói csatornázás: másodjára is szívatnak a Szilágyi Dezső utcában

Újra ki kell bontani a Szilágyi Dezső utcában a már tavaly lefektetett szennyvízcsatorna gerincvezetékét, mert kiderült, hogy azt a kivitelező nem megfelelő minőségben építette meg. Két hete ezért újra működnek a Vásárhelyi és Nagycsillag utca közt (a képen látható) talajvíz szivattyúk. Az utcabeliek pedig újra élvezhetik az ezzel járó felfordulást. Ortutay Miklós projektmenedzser márciusra ígéri a hibajavítás befejezését.

Döntött a kormány: a mérőórákkal kapcsolatos összes költség a szolgáltatókat terheli

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a mérőórákkal kapcsolatos összes felmerülő költség a szolgáltatókat terheli – jelentette be sajtótájékoztatón Németh Szilárd. A rezsicsökkentés végrehajtásért felelős munkacsoport vezetője arról is beszélt, hogy a kormány elrendelte a Főgáz teljes fogyasztóvédelmi átvilágítását.

Nemzeti Agykutatási Program indul tizenkétmilliárdos kormánytámogatással

Freund Tamás, a program konzorciumának elnöke szerint az agy betegségei civilizációnk súlyos társadalmi és gazdasági terhét jelentik, 2010-ben 798 milliárd eurót tettek ki az idegrendszeri betegségek költségei Európában, ami jóval meghaladta a nem idegrendszeri betegségek összesen mintegy félmilliárd eurós költségét. “A globalizáció, a pénzügyi válságok révén rohamosan nő a depresszió, a szorongás, a pánikbetegség, az addikció, a krónikus stressz és a skizofrénia előfordulása. Az agy- és elmebetegségek kutatásának kiemelt támogatása halaszthatatlan politikai feladat” – vélekedett a program vezetője.