Hírek

Kötelet vagy börtönt?


Mesterházy Attila vasárnap este kijelentette: nem „kötelet”, hanem „börtönt” hallott, ezzel szemben, a párt szombati nagygyűlésén Mesterházy Attila Mészáros Lőrincről beszélt, amikor a nézőtérről bekiabálták, hogy nem katedrát, hanem „kötelet” kellene adni a település vezetőjének. A baloldali összeborulás miniszterelnök-jelöltje nem határolódott el a kijelentéstől, sőt átvette a bekiabáló ötletét.

Az MSZP szombati nagygyűlésén a párt elnöke épp arról beszélt, hogy Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc olyan gyorsan lett gazdag, hogy azt tanítani kellene. Úgy fogalmazott: “katedrát neki a közgázon”. Ekkor valaki a közönség soraiból azt kiabálta: “Kötelet!” Mesterházy Attila nem határolódott el, tovább folytatta gondolatát, később viszont azzal zárta le, hogy igazat adott a bekiabálónak: “De mégis, inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az előbb bekiabáltak” – fogalmazott.

A Hír Televízió és a köztévé által készített felvétel egyértelműen bizonyítja, hogy nem igaz Mesterházy Attila azon védekezése, amelyet az ATV Szabad szemmel című műsorában adott elő, miszerint hogy ő „börtönt” hallott a „kötelet” helyett, mert egyértelmű, hogy aki ott volt a rendezvényen, jól kivehetően kellett, hogy hallja a bekiabálást, nem lehetett azt félrehallani, ahogyan most azt Mesterházy próbálja magyarázni, ráadásul több újságíró is megerősítette, hogy „kötelet” bekiabálás hangzott el a helyszínen.

Az MSZP elnöke ezzel próbál menekülni, pedig a valóságban egyáltalán nem hangzott el „börtön” bekiabálás, ráadásul a köztévé és a Hír TV felvételén is egyértelműen hallani a „kötelet” bekiabálást. Amire a Gyurcsány-lista a vezetője válaszolt: „de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak”. Az alábbi videón azt a hangsávot lehet hallani, amit mindenki kellett, hogy halljon, hiszen a közvetítésből csak a központi mikrofonok hangja jutott el az ATV élő adását nézőkhöz.

Az Index gyakorlatilag egy napig hallgatott arról, hogy mit kiabáltak a résztvevők, pedig ők két helyszíni tudósítóval voltak jelen, és másodpercről másodpercre beszámoltak az ott elhangzottakról. Amikor ez a bekiabálásos Mesterházy-reagálás volt, akkor ezt írta az Index két tudósítóval: „És jön Orbán helytartója, a »felcsúti gázszerelő« Mészáros Lőrinc.” Ahogyan jól látják, nyoma sincs a köteles bekiabálásnak és az arra adott miniszterelnök-jelölti reagálásnak.

Majd egy nappal később, miután nyilvánosságra került, hogy Mesterházy ott mást is mondott, már megírja az Index, hogy az ő újságírói is hallották a bekiabálásokat, hogy valami elhangzott, de ők azt „nem értették”.

Ennél beszédesebb, hogy az MSZP-hez köthető Népszabadság internetes oldalán a kommentelők rámutatnak arra, hogy a két szó hangzásában és a szótagok számában is erősen eltér – így nem összetéveszthető –, emellett van, aki fülmosást vagy fültisztítót ajánl a pártelnöknek – írja az mno.hu. Más kikéri magának Mesterházy uszítását és a hazudozást. A „kötelet” a kisebb baj, a probléma a sunyi magyarázkodás” – összegzi egy hozzászóló, majd hozzáfűzi: „bizonyára dolgoznak a felvételen már, segítség van, sok bajai videós kollégájuk lett nemrég…” Valaki megjegyzi, „siket ember ne akarjon listavezető lenni…” – olvasható az mno.hu összeállításában.

MH/mno.hu/M1/MTI – Fotó: Illyés Tibor/MTI