Letartóztatták a makói kerékpártolvajt

Lopás vétsége és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit január 20. napján vett őrizetbe rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, azaz február 23. napjáig előzetes letartóztatásban marad.

Elfajult az 500 forintos vita: feljelentette a polgármestert a tánccsoport vezetője

Két ember volt jelen – csak ez a biztos abból a történetből amit véget vetett Guba István magyarcsanádi polgármester és Sztáncs István Ferenc, a helyi hagyományőrző népi tánccsoport vezetője 20 éves barátságának. Úgy tűnik, hogy egy tavaly nyári 500 forintos támogatási kérelem elutasítása indukált egy vitát egy szerdai esti fórumon, mely csütörtökön teljesedett ki a képen látható polgármesteri hivatalban. Sztáncs István Ferenc pénteken jelentette fel a polgármestert. Mindkét fél másként meséli a történteket.