Hírek

Jóval az uniós elvárás alatt maradt a költségvetési hiány


Gazdasági szempontból a tavalyi év egyik legfontosabb pillanata volt, amikor az unió pénzügyi biztosa júniusban bejelentette, hogy megszüntetik a Magyarország ellen kilenc éve tartó túlzottdeficit-eljárást, aminek oka az volt, hogy 2004-től egészen 2010-ig minden évben meghaladta a hiány a Brüsszel által elvárt három százalékos szintet. Volt, hogy a megengedett háromszorosára rúgott a deficit.

Ezzel szemben Magyarország immár harmadik éve 3 százalék alatt tudja tartani a költségvetés hiányt. 2011-ben az egyszeri tételek, vagyis a magánnyugdíj-pénztári pénzek átirányítása nélkül 2,4 százalék volt a hiány, ami 2012-ben 1,9 százalékra csökkent, és tavaly is a határérték alatt maradt. Pontos százalékot csak akkor lehet mondani, ha a decemberi GDP adatok is meglesznek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter idén, még az év elején azt mondta: a legrosszabb esetben is legfeljebb 2,7 százalékos lehet a hiány. Az akkor közzétett előzetes adatokból is lehetett következtetni arra, hogy 2013-ban is sikerült az uniós határérték alatt tartani a költségvetés hiányát. Ezt a szerdai végleges adat is alátámasztja: 929 milliárd forint lett a hiány,  ami a tervezettnél 200 milliárddal kisebb.

Jelenleg az Európai Unióban csak 7 országban sikerült 3 százalék alá vinni az államháztartás hiányát. A költségvetésért felelős helyettes államtitkár szerint a számok egyértelműen azt jelzik, hogy a magyar gazdaság egy stabil, fenntartható növekedési pályán áll, és ezáltal bővültek a kormány lehetőségei is.

Banai Péter Benő a Duna Híradónak azt mondta: a fegyelmezett gazdálkodásnak köszönhetően kerülhetett sor például a pedagógus béremelésre és az új önkormányzati önerő alap létrehozására, valamint felsőoktatási és egészségügyi intézményeknek biztosított többletjuttatásokra. A hiány még ezekkel a többlet kiadásokkal együtt is jobban alakult, mint a tervezett – tette hozzá.

A szakértő szerint 2013 azt bizonyítja, hogy a kormány nem csak fegyelmezett költségvetési politikát folytatott, hanem úgy tartotta 3 százalék alatt a hiányt, hogy beindította a gazdaság motorját.

Túri Viktória, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola szakvezető docense szerint a kormány szigorú pénzügyi politikája több szempontból is hatással lehet az országra. Egyrészt azért, mert a külföldi befektetők számára pozitív célországgá válik Magyarország és minél több külföldi befektető érkezik ide, annál több új munkahelyet tudnak teremteni. Más szempontból kedvező hatású lehet ez a pénzügyi politika azért, mert 2014-ben ennek segítségével a gazdasági növekedés elérheti a 2 százalékot is – fűzte hozzá.

A kormány idén is eleget tesz a brüsszeli elvárásoknak, hiszen a költségvetési törvényben 2,9 százalékos hiánnyal számolnak.

MH/Duna TV