makohirado

Fennakadva a fán: Hajdú Roland küzdelme a makói önkormányzattal

A makói Hajdú Roland (a képen) tavaly július 23-án reggel egy kölcsönkapott Mazda E2200-as kis-tehergépkocsi felépítményével a Kertész utca és a Platán utca kereszteződése előtt beleütközött egy az út felé dőlt platánfa törzsének. A baleset következtében a kocsi felépítménye leszakadt. A károsult írásban kérte a makói önkormányzattól, hogy térítse meg a kárát, arra hivatkozva, hogy a fa közterületen áll, azaz a város tulajdona és semmi sem jelezte a veszélyhelyzetet. Azonban hiába járt a polgármesternél és a jegyzőnél, a város eddig nem fizetett neki. Az önkormányzatnál nem kívántak nyilatkozni az ügyről.

Bizottság döntött a központi konyha sorsáról

Fű alatt döntöttek a makói központi konyha vállalkozásba adásáról, 6 dolgozóját karácsony előtt tették lapátra, busás bérért ad tanácsot egy asszony a kommunális nonprofit kft. új ügyvezetőjének. Ráadásul a tanácsadót naponta hozza-viszi a céges autó Orosháza és Makó között –  suttognak Makón az emberek. Utána jártunk mi is az igazság. (Képünk illusztráció.)