Hírek

Kovács Feri nyerte a magyarcsanádi Ki Mit Tud?-ot


Sosem volt még olyan Ki Mit Tud? vetélkedő Magyarcsanádon, mint amit civil kezdeményezésre szombaton rendeztek a művelődési házban. A tizennégy színpadi produkciót és a nyolc képzőművészeti alkotással induló jelentkező munkáját négytagú zsűri értékelte.

Munkában a zsűri.

Árgyelán Diána, a verseny szervezője megnyitójában hangsúlyozta: bár sokakban felmerül a kérdés, hogy van-e értelme egy ilyen rendezvénynek olyan településen, ahol a sok sikertelenség miatt negatív hozzáállás uralkodik. Pedig épp ezért van, hátha többeknek segít abban, hogy elinduljon az életük. Már ha csak elkezdünk bízni, hogy érdemes élni Magyarcsanádon, már akkor volt értelme – tette hozzá megnyitójában.

A versenyzők a megnyitót követően sorra léptek színpadra különféle produkciójukkal, a közönség lelkesedését és tapsát kiváltva.

A zsűri (tagjai: Farkas Jánosné elnök, Stáncs Ferenc, Tóth-Pál Lászlóné és Kollár Ferenc),döntése alapján az ének-zene kategóriát Kovács Ferenc ének és beat box show-ja nyerte meg. A fiatal előadó kapta egyébként a közönség által megszavazott Prima Primissima díjat, valamint a Vízi Gábor által felajánlott stúdiófelvételi lehetőséget is. Vizi Gábor a hangszeres kategóriában is felajánlott egy stúdió hangfelvételt, melyet a zsűri a Rádai Gábor-Lakatos Sándor-Jakab Péter triónak ítélt oda

Kovács Ferenc a vetélkedő abszolút győztese. Fotó: Sisák Bernadett

A zsűri a tánc kategóriában két első díjat is kiadott, a modern tánc kategóriában Higisán Daniella, míg a cigány tánc kategóriában Gán Mirella érdemelte ki ezt produkciójával.
A próza-vers kategória első helyezettje Berta Vivien lett, míg a rajz-kézműves kategóriában Szecskó Csaba győzött.

Sisák Bernadett további képei a Ki Mit Tud?-ról:

Árgyelán Diána, a vetélkedő egyik szervezője köszöntötte a közönséget és a versenyzőket.

Mező Misi a Magna Cum Laude frontembere is szólt a résztvevőkhöz.

Néhány produkció és az eredményhirdetés: