Makó

Rajzpályázatokat nyertek a Galamb diákjai


Hadár Lászlóné művészi rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár diákjai három pályázaton is részt vettek ebben a tanévben. A Múzeumok Őszi Fesztiválján meghirdetett mém-pályázaton vicces formában kellett ábrázolni a jövő múzeumát. Ezen Lévai Zoltán első, míg Papp Sándor második helyezést ért el.

A NanoTudomány Nemzetközi Közössége  által kiírt: „Megvalósult álmok?”- nanotechnológia a hétköznapokban című pályázaton Tabányi Miklós lett az első, míg Keresztúri Tamás a második helyezett. Ők a nanotechnológia a jármű -és robottechnikában való alkalmazását rajzolták le.

Tabányi Miklós alkotása.

Keresztúri Tamás rajza.

A Színtiszta életerő pályázaton az ötszáznegyven nevező közül a 10. osztályos Huszár Zita az Éltető víz kategóriáját nyerte meg A víz című, allegórikus képével, míg osztálytársa Szabó Fanni, a Kedvenc folyóm, tavam kategóriában Marosparti fűz című képével szintén az első helyezést érte el. A Galamb pedig a legkreatívabb iskola címet érdemelte ki.

A 9-dik osztályos Lévai Zoltán azt mondta, hogy nyert már nagyobb versenyeken, de jóleső érzés volt most is győzni. Nyertes alkotását, a Friss gondolatok című humoros képet, egy bölényből, egy búzamezőből és egy kombájnból állította össze (ezért is nevezték a mém műfaját régebben montázsnak.), így teljesítette a Mit találunk egy múzeumban? című feladatot.

Zita díjnyertes rajzán egy olyan embert rajzolt, akinek a ruhája tele volt vízzel.

Huszár Zita allegórikus alkotása.

Fanni pedig egy női alakú fűzfát ábrázolt.

Szabó Fanni: Marosparti fűz

– Mivel az iskola nem művészeti, hanem mezőgazdasági profilú, ezért ezeken a pályázatokon csak a kreativitással tudunk labdába rúgni. Úgy látszik nagy sikerrel – tette hozzá Hadár Lászlóné, a diákok felkészítő tanára.