Makó

Letartóztatták a lottózó brutális rablóját


A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azért kezdeményezte Sz. I. előzetes letartóztatását, mert megalapozott gyanú áll fenn arra, hogy a gyanúsított tavaly december hó 18-án 18 óra és 18 óra 30 perc közötti időben jogtalan eltulajdonítási szándékkal bement az egyik hódmezővásárhelyi lottózóba, ahol az ott tartózkodó üzletvezetőt a fején több alkalommal megütötte. A gyanúsított ezt követően a sértett bántalmazásával felhagyott, és a pult mögötti fiókból jogtalanul eltulajdonított 313 ezer 550 forintot, majd futva távozott. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított által megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett (kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés). Sz. I. gyanúsított büntetett előéletű, korábban rablás bűntette miatt a bíróság 1 év 4 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, vele szemben jelenleg is két büntetőeljárás van folyamatban ugyancsak vagyon elleni bűncselekmények miatt. A gyanúsított bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelmemmel nem rendelkezik. A bíróság szerint a rablást is a létfenntartásához szükséges jövedelem megszerzése érdekében követte eli. Az eltulajdonított készpénz nem került elő, a nyomozás során további tanúkihallgatások is várhatók.A bírsóság szerint fennáll a lehetősége, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a hatóságok elől elszökne vagy elrejtőzne, újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, illetve megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése végett, így a végzés nem jogerős.