Makó

Tömegnyomor a Makói Járási Hivatalban


A hatósági és a szociális ügyeiket is olyan sokan akarták tegnap és ma kora délelőtt elintézni a Makói Járási Hivatalban, hogy valóságos tömegnyomor fogadta az oda betérőket. Több olvasónk is arról panaszkodott, hogy senki sem tudott eligazodni, hogy melyik ember hová várakozik, mert nem lehetett sorszámot húzni. Többen félórákat vártak, mire kiderült, senki sincs előttük, akár 5 perc alatt végezhettek volna. Nem volt elegendő ülőhely, így az idősebb ügyfelek jó része is álldogálni kényszerült, számos kisgyerek türelmetlenkedett és sírt a számukra elfogadhatatlan várakozás miatt. Az egyes nyomtatványokra félórákat kellett várni.

– Alapvetően az a bajunk, hogy csak bérlők vagyunk az épületben, így bármilyen, az ügyfeleknek kedvező átalakításhoz a makói képviselő-testület jóváhagyására lenne szükség, ahogy a kerékpártároló kialakításához is ez kellett kérnünk. Ezért nem tudtunk kormányablakot sem kialakítani. – mondta Weszely Tamás. A Makói Járási Hivatal vezetője hozzátette, a tegnapi és a ma kora délelőtti zsúfoltságot az is okozta, hogy a kormányhivatal az év végén 2 hétig zárva volt, így az ügyfelek száma feltorlódott az év elején.

– Sosem szokott zsúfoltság lenni, ma délelőtt 11-re már el is fogytak a mai hozzánk érkezett ügyfelek – tette hozzá.
Weszely Tamás elmondta, hogy a panaszosok által javasolt igényeket megpróbálják teljesíteni. Így már papírokat és rajzeszközöket helyeztek ki, hogy a várakozók kisgyerekei elfoglalhassák magukat a várakozás idejére.
A megyei kormányhivatal és a makói önkormányzat között a Hollósi Kornélia utcai épület használatára még 2012 őszén kötöttek megállapodást.

A makói belváros rehabilitációjára elnyert uniós támogatásból újult meg a Makói Járási Hivatalnak helyt adó épület, bárminemű átalakításához az uniós pályázatokat felügyelő hatóság előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges – tudtuk meg a makói városházától. Hozzátették, hogy a megyei kormányhivatallal továbbra is folynak az egyeztető tárgyalások a Hollósi Kornélia utcai épületért felajánlott csereingatlan ügyében, ám azok még mindig nem zárultak le.